2026. 07. 2. csütörtök

Ottó

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Újra megnyitott a Népkerti Söröző
42436-2

Újra megnyitott a Népkerti Söröző

Egy éven belül újra régi fényében tündökölhet a Népkerti Vigadó – Mintegy 400 fő befogadására lesz alkalmas.
A Vigadó sörkertje mától újra várja a vendégeket. Igaz nem reggel öt órától mint egykoron, hiszen azt a leírásokból tudjuk, hogy amikor 1903-ban megnyitott, az akkori szokásoknak megfelelően, már e hajnali órában reggeliztek ott az urak és a hivatalnokok.

A hivatalos átadáson a Vigadó új tulajdonosa, aki mint a megnyitón is elmondta, – „aki tulajdonképpen egy drótos ember”,- Barkóczi István a FUX Zrt. tulajdonosa – s nem is tudja mit keres ezen a számára idegen területen – csodálatos múltja, hangulata van és volt ennek az épületnek, s ezt szeretnék visszahozni, megidézni.

– Ez egy multifunkcionális hely lesz Miskolcon. Reményeink szerint hagyományosan a bálok és esküvők központja is lesz. Emellett egy jelentős kulturális központot szeretnénk létrehozni, ahol kisebb színdarabokat, és zenei eseményeket szervezünk majd. – mondta a tulajdonos.

 Bihall Tamás,
a BOKIK elnöke megnyitójában arról szólt, hogy Ő is gyakran volt is hajnal 5 órakor valamikor, amikor még a bálok kivilágos virradattig tartottak. Mint mondta, a tulajdonos személye a garancia arra, hogy ez az épület a nívós rendezvények helyszíne lesz, s ez a felújított komplexum garantáltan növeli majd Miskolc idegenforgalmi értékét.

Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a megnyitón hangsúlyozta, hogy újra szeretnék benépesíteni a város egykori immár 140 esztendős szabadidős helyszínét, a Népkertet, s a területnek szerves része a Vigadó is.

OBE-OL

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés