2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A Fidesz nem támogatta 2020 Trianon Emlékévvé nyilvánítását
royal_magazin_PNG

A Fidesz nem támogatta 2020 Trianon Emlékévvé nyilvánítását

A Jobbik Magyarországért Mozgalom határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amelyben kezdeményeztük, hogy a Parlament a 2020. esztendőt Trianon Emlékévvé nyilvánítsa. Határozati javaslatunk célja, hogy méltó módon megemlékezhessünk arról a nemzeti tragédiáról, ami 100 évvel ezelőtt történt, és mindarról, ami Trianon következtében az elmúlt évszázad során nemzetünket sújtotta. A gyalázatos békediktátum értelmében ezeréves hazánk területének 72 százalékát csatolták el, és a magyarság egyharmada került idegen hatalmak uralma alá, mindezek következményei pedig máig hatnak.

Indítványunkkal ugyanakkor természetesen a jövőbe is kívánunk mutatni, hiszen az elszakított területeinken élő nemzettársaink a mai napig sem élhetnek egyenrangú állampolgárként szülőföldjükön. A szomszéd népek ígéretei nem teljesültek, így az 1918. december elsején tartott gyulafehérvári román nemzetgyűlés azon határozata sem, amely teljes nemzeti szabadságot ígért az együtt élő népek számára.

A kommunizmus évtizedeiben generációk nőttek fel úgy, hogy semmit nem tudhattak a külhoni magyarokról, nem élhették át a nemzeti összetartozás érzését. Ezért kiemelkedően fontos, hogy a fiatal generációk figyelmét is felhívjuk a trianoni tragédiára, és bennük is tudatosítsuk, hogy a magyar nemzet a kreált határoktól függetlenül egységes és oszthatatlan.

A Jobbik a beterjesztett javaslatra csupán tárgyalási alapként tekint. Ennek jegyében felkértük az összes parlamenti pártot, hogy csatlakozzanak az indítványhoz, az közös előterjesztésként kerüljön benyújtásra, és közösen határozzuk meg azt a nemzetpolitikai minimumot, amelyben mindannyian egyet tudunk érteni. Ezzel szemben a Fidesz és a KDNP még azt sem támogatta, hogy az Országgyűlés tárgyalhassa a javaslatot. A tárgysorozatba vételről szóló szavazáson képviselőik – négy kivétellel – sunyi módon a tartózkodás mögé bújtak, igennel pedig a Jobbik mellett csak az LMP-frakció szavazott. A szocialisták egyik gombot sem nyomták meg.

Felháborítónak és álságosnak tartjuk a Fidesz magatartását, a nagyobbik kormánypárt ugyanis a kezdeményezés támogatását azzal az ürüggyel utasította vissza, hogy Trianonról sokkal tágabb kontextusban, annak okait és az oda vezető utat is vizsgálva kíván majd megemlékezni. A tágabb kontextusba helyezés azonban pontosan a nemzeti minimum megteremtését teszi lehetetlenné, a közös, felelősségteljes megemlékezés helyett felesleges, megosztó emlékezetpolitikai háborúskodást szül majd. Az a Fidesz tehát, amely a rendszerváltást követően még kivonult a Parlamentből Trianon évfordulóján, majd a korábbi években örömünnepet csinált a június 4-i gyásznapból, most pártpolitikai érdekeit helyezi az összenemzeti érdek elé, így terelve el a figyelmet a valódi lényegről, a külhoni magyarság évszázada tartó jogfosztottságáról.

A Jobbik a mai parlamenti szavazás kiábrándító eredménye ellenére sem adja fel azon célkitűzését, hogy 2020-ban méltó módon emlékezhessünk meg Trianon tragédiájáról. 2018-as kormányra kerülésünket követően erről is gondoskodni fogunk.

Szávay István és Farkas Gergely országgyűlési képviselők

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!