A Sikoltók egészében véve egy furcsa „állatfaj”. A történet hátterét adó mitológia elég szokatlan, amelynek lényeiből (mint például banshee) Rachel Vincent egyedi világot kreált.
A főhős, Kaylee Cavanaugh képes megérezni bárkinek a halálát a közelében – és ilyenkor sikolt. Őróla azt érdemes tudni, hogy néha túlságosan fiatalnak tűnt az elején, majd idővel a problémái egyre nagyobbá váltak, kapcsolata a legjobb barátjával, családjával és szerelmével bonyolultabbá vált. Számos hibát követ el, amelyek között nem egyet teljesen megértünk, s így együtt érzünk vele.
A Halott lelkekben Kaylee élete legnagyobb kihívásával néz szembe: gyanítja, hogy a megnyerő új matektanáruk nem az, akinek látszik, eközben vívódik Nash iránti érzéseivel; mindezek tetejébe a sorsdöntő hírt kap saját haláláról, s csak néhány napja van, hogy mindent rendbe hozzon, megoldjon. Ezekkel már érettséggel és érzékenységgel néz szembe – tehát jelleme fejlődésen ment keresztül az előző részek során. Egy rakás valóban nehéz helyzetbe kerül, időnyomás alatt áll, s az önsajnálat vagy a sorssal szembenállás helyett azonnal cselekszik és segít a körülötte lévőknek; mindeközben érzelmileg hű marad önmagához.
Elismerés jár az írónőnek azért, ahogyan a Kaylee és Nash kapcsolatának bonyodalmait kezelte, illetve mutatta be. Nash előző barátnője, Sabine rendesen belekavart a dolgokba; a fiú viselkedése végérvényesen megváltoztatta Kathleen róla alkotott képét. Vincent remekül érzékelteti, hogy milyen fájdalmas és szomorú az, amikor az érzelmek és prioritások változnak az idő előrehaladtával.
A Sikoltók a fantasy-misztikus műfaj olyan sorozata, amelyet megéri elolvasni, mert az átlagosnál szórakoztatóbb, és a történet – a főhősnővel együtt – meglepő módokon érik, fejlődik részről részre. Aki pedig már rajongó, az a Halott lelkeket biztosan nem fogja letenni, mert az első oldaltól fogva magába szippant. S ami kiváltképp pozitívum: az írónő nem esett abba a hibába, hogy véletlenül előre lelője a cselekményfejlődést (persze szándékolatlanul). A megelőző négy rész fényében várakozások nélkül érdemes elkezdeni az ötödiket, hiszen egyes szereplők sötétségbe süllyednek, míg mások dicsfénybe emelkednek – váratlan módokon és időkben.
