2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Eredetvédelemről egyeztettek
42127

Eredetvédelemről egyeztettek

A VI. Avasi Borangolás rendezvénysorozat keretében rendezett fórumot a Megyeházán a Földművelési Minisztérium. A tanácskozás középpontjában a szőlők és a párlatok eredetvédelme állt.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke, mint házigazda köszöntötte a résztvevőket. Emlékeztetett rá, hogy a magyar hagyományosan bortermelő, borivó nemzet, Borsod-Abaúj-Zemplén megye pedig két borvidékkel, Tokaj-Hegyaljával és Bükkaljával is büszkélkedhet. Az eredetvédelem első sorban a minőségi borokat előállítók számára rejt magában lehetőségeket. Kiemelte, hogy valamennyi érintettnek érdeke, hogy a jogi lehetőségeket kihasználva segítsék a magyar termékek piacra jutását.  Biztatta a résztvevőket, hogy a tanácskozás során éljenek a konzultációs lehetőséggel, hiszen első kézből kaphatnak tájékoztatást.

Ezt követően Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke mondott szakmai megnyitót. A múltat felidézve emlékeztetett rá, hogy Miskolcot néhány évtizede úgy ismerték az országban, mint a szocialista nagyipar fellegvára, pedig korábban olyan értékekkel rendelkezett, mint a több száz éves múltra visszatekintő avasi borkultúra. Erre támaszkodva lehet fejleszteni, feléleszteni a borászatot a város környékén.

Részletesen szólt az uniós csatlakozást követő piacnyitás káros hatásairól, amely következtében a jó minőségben termelő magyar agrárium jelentős veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni hazai pályán. A jelenlegi kormány ezt felismerte és tenni akar ellene.  Választhatnák a konkurenciához hasonlóan a díszes csomagolásra és marketingre alapozott módszert, azonban ezzel szemben tekintettel a kitűnő magyar termőhelyi adottságokra inkább a minőség felé lépnek. A német, francia, osztrák mintát  követve az egyedi jelöléssel megkülönböztetni a jó minőségű magyar terméket, a termelőket pedig igyekszik helyzetbe hozni a kormány.

Dr. Szinay Attila, a Földművelésügyi minisztérium jogi- és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára az agrárjogi jogalkotás aktuális kérdéseiről tartott előadást. Részletesen szólt az annak idején zsebszerződések néven elhíresült külföldiek földszerzését meggátló magyar intézkedésekkel kapcsolatos jogi vitákról, a földforgalmi törvény korlátozásairól.

Ezt követően az eredetvédelemről tanácskoztak a résztvevők.

Fotó:A fórumon részt vett dr. Szinay Attila (balról), Font Sándor és Török Dezső

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés