2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Lovasíjász-vetítés turnét indít a Jobbik
41908

Lovasíjász-vetítés turnét indít a Jobbik

Ezt jelentette be szerdán Mezőkövesden Lukács Attila választókerületi elnök, és Szajlai János a kerület szervezője.

Lukács Attila választókerületi elnök a főszereplő Kassai Lajost méltatta, kiemelve a hungarikummá minősített lovasíjászatot, az élő történelemórák sikerét, a magyar múlt megőrzéséért és megéléséért végzett nemzetközileg is elismert munkát. Mint mondta, a film Kassai Lajos tevékenységével, az általa újrateremtett – csak az elődeinkre jellemző – lovasíjászattal, ennek szellemi hátterével, az abból létrejött, a világban futótűzként terjedő sporttal, Kassai Lajos kulturális életünkben betöltött szerepével foglakozik.

A Lovasíjász a tavalyi évben bemutatott magyar filmeket sorra verte meg nézettségben, ennek ellenére sok településre, például Mezőkövesdre el sem jutott. Ezért döntöttek úgy, elviszik az alkotást több településre is.

Szajlai János elmondta, a filmet tíz környező településen fogják vetíteni: az első alkalomra május 6-án Mezőkeresztesen, az utolsóra június 3-án Mezőkövesden kerül sor. A Jobbik választókerületi szervezője kiemelte: egy-két kivételtől eltekintve, mindenhol pozitívan fogadták a kezdeményezést, többen ingyen biztosították a vetítéshez szükséges helyiséget, technikai feltételeket. Szajlai János külön köszönetet mondott a szervezésben nyújtott segítségért az Ifjú Magyarok Egyesületének valamint Kaszás Gézának és Kaszás Zsuzsának.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!