2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » A történetek összekötnek
royal_magazin_PNG

A történetek összekötnek

A Szávitri Alapítvány évek óta színesíti Miskolcot mesés rendezvényekkel. A „Generációkon átívelő közösségek Miskolcon a mese és színházi nevelés eszközeivel” című projekt keretein belül ez a tevékenységünk folyamatossá és rendszeressé tud válni.

A népmesemondás hagyományos szerepe a közösségekben valamikor a közösségi összetartozást erősítette, emellett tanító-szórakoztató céllal élethelyzetek megoldására beszélt el példákat, „sorsmegoldó képletet” kínált fel. Túlnyomórészt felnőtt felnőttnek mesélt, de az idő előrehaladtával változott ennek a szokásrendje, s a szülők, még többször a nagyszülők adták át ezeket a meséket, történeteket a gyerekeknek. Emellett a kapcsolódó műfajokkal együtt (közmondások, szólások, mondókák, epiko-lírikus népdalok) egészen kisgyermekkortól kezdve a nyelv elsajátítását segítette.

A népmese, bár kezdetektől fogva kultúrákon, határokon, nyelveken keresztül vándorolt, beépítette és megőrizte az egyes népek, nyelvek, kultúrák sajátosságait, ebből következően gazdag forrást nyújt a nemzeti-kulturális identitás kérdéseivel kapcsolatban.

Az elkövetkező három esztendőben, Miskolc lakosságának apraja és nagyja részesülhet a népmese kincséből, a mesék továbbhagyományozásával, kulturált, sokszínű, tartalmas szórakozást nyújtunk. Nem titkolt célunk, hogy új közösségek alakuljanak, a meglévők erősödjenek.

Programjaink között lesznek havi rendszerességgel mese estek felnőtteknek, évente Mese fesztivált, Mesenapot szervezünk a családoknak. Önkéntes mesélőink viszik majd a történeteket időseknek és hátrányos helyzetű gyermekeknek. Konferenciákon és továbbképzéseken a pedagógusokhoz szólunk, mert a mese univerzális segítő, maga a táltos paripa.

A mese mellett a drámapedagógia eszközével dolgozunk fel különböző társadalmi kérdéseket diákok körében.

Programjainkkal szeretnénk elérni a társadalom széles rétegét, mert hisszük, hogy a történetek összekötnek. Hisszük, hogy amíg az ember őrzi és továbbadja a történeteit, addig létezik.

Soron következő eseményünk:

Áprilisi Tréfás Mese estünk

A nevetést nem szabad tréfára venni! Furcsa jószág a hahota: mennél többet adunk belõle másnak, annál több marad saját magunknak.
Ezúttal a miskolci vicces mesemondók mellett, vendégünk a Turáról érkező Pintér Zsolt, a tréfás mesék nagy tudója.

Helyszín: Művészetek Háza Kávézója, Április 24. 17.00 óra

A belépés ingyenes! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés