Röviddel halála előtt Carrie Fisher felfedte naplóbejegyzéseinek gyűjteményét, amelyeket 1976-ban írt a Star Wars első része forgatásának idején írt.
A hercegnő naplójában megtalálhatóak ezek a bejegyzések, megmutatva nekünk a magabiztos és sikeres hírességet, és azt a mögötte rejlő naiv, törékeny nőt, aki a sztárság küszöbén állt. A borító félrevezetőnek tűnhet, mert azt a látszatot kelti, hogy a filmezést és a színfalak mögötti eseményeket ismerhetjük meg. Az új Star Wars-rész megjelenését követően, az újjáéledő népszerűség idején, Fisher nem régi halálának fényében aktuálisabb olvasmány nem is lehetne A hercegnő naplója.
A könyv nem a Star Wars-film felvételéről szól – hanem Fisher Harrison Forddal folytatott afférjáról: egy fiatal nőnek egy jóképű és nála sokkal idősebb színésztársa iránti „megszállottságáról”. Mielőtt bárki abbahagyná ezen a ponton az ismertető olvasását, s ennél fogva megfosztaná magát a mű elolvasásától, pár dolgot le kell szögeznünk. Nem csöpögős romantikus részleteket olvashatunk Carrie életének e szakaszából. S nem is rózsaszín szemüvegen át szűrt képet kaphatunk Fordról, hanem a színész valós énjét ismerhetjük meg: az elérhetetlen és néha morcos férfit, aki megcsalta a feleségét. Kényelmes Fordot olyan kedvencekkel azonosítani, mint Indiana Jones, mint tudomást venni arról, hogy kétségkívül „hasznot húzott” a fiatal nő rajongásából.
A színésznő bejegyzései őszinte hangvételűek és felfedik a fiatal énjének az általunk vártnál nagyobb fokú bizonytalanságát. Elsőre talán meghökkenéssel tölthet el minket, hogy az 1977-es filmbemutató idején, a küszöbön álló siker mögött az önbizalom helyett önmegvetés és -leértékelés húzódott meg. Az őszinteségen kívül kiemelendő a viszonzatlan szerelem nyers megfigyelőképessége. Nagyon érdekes a Ford iránt viseltetett érzéseinek kettőssége és ellentmondásossága: Szívfájdalma arra készteti, hogy áldozatként lássa magát, még úgy is, hogy soha nem vallott színt romantikus érzelmeiről Fordnak. Ennek megfelelően mélyen megveti és lenézi a férfit. A színésznő felnőtt éne már másképp értékeli az 1976-os helyzetet: méltatja a színészt, és felszabadítja a morális vagy érzelmi kötelezettségek alól, amelyeket az akkori meghittebb kapcsolatuk idején érzett.
Ha más nem is, A hercegnő naplója egy emlékeztető arra vonatkozóan, hogy nem szabad a „big picture”-ről megfeledkezni, ha az életről van szó. Fiatalként könnyen kényszeresen keressük partnerünket, vagy túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a szívügyeinknek. De az élet többről szól – nemcsak abban a korban, hanem mindegyikben. Fisher írta a naplóját, mikor filmet forgattak, nem sejtve, hogy az minden idők legsikeresebbike lesz. S mindeközben másról sem írt, mint a szerelemről és annak viszonzatlanságáról.
