2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
41692

Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Tájékoztató az elmúlt 24 órában történt közúti közlekedési balesetekről.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017. április 18-án négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Miskolcon, a Szentpéteri kapuban 11 óra 55 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem biztosított elsőbbséget egy busznak és összeütköztek. Az autó sofőrje könnyebben sérült.

Miskolcon, a Vörösmarty Mihály út és a Király út kereszteződésében 12 óra 40 perc körül egy személygépkocsi vezetője figyelmen kívül hagyta a fényjelzőkészülék tilos jelzését, így nem biztosított elsőbbséget egy tehergépkocsinak és összeütköztek. A személygépkocsit vezető férfi súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Kazincbarcikán, a Jó szerencsét úton 15 óra 33 perckor egy autó sofőrje az „elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget egy másik járműnek, így karamboloztak.

Ózdon, a Nagy Imre úton 19 óra 41 perckor egy jármű sofőrje nem tett eleget jobbra tartási kötelezettségének ennek következtében neki hajtott egy másik, utasokat szállító taxinak, akik könnyebben megsérültek.

A fenti eseteken túlmenően anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset egy esetben jutott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tudomására.

A közúti közlekedési balesetek elkerülése érdekében kérjük a járművezetőket, hogy körültekintően vegyenek részt a közúti forgalomban! Ne feledjék a legjobb megelőzés, ha betartják a közlekedési szabályokat!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés