2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » „Lenyúlták” az illegális dohányszállítmányt
41663

„Lenyúlták” az illegális dohányszállítmányt

Mintegy 100 kilogramm vágott dohányt kellett volna Vásárosnaményba eljuttatnia négy cigándi férfinak, akik azonban úgy döntöttek, ellopják és maguk próbálják meg értékesíteni az árut. Lebuktak.

A cigándi Tisza-hídnál egy gáton száguldozó autóra a figyeltek fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén megyei pénzügyőrei. A településen megpróbálták megállítani az autóst, de a sofőr menekülőre fogta. Még nagyobb sebességre kapcsolt és Cigánd utcáin kanyarogva próbált eltűnni a pénzügyőrök szeme elől. Végül egy nyitott kapun át behajtott egy – számára ismeretlen – ház udvarára, ahol nekiütközött egy betontuskónak. Ekkor az autóban ülő férfiak kiugrottak és futva menekültek tovább.

A pénzügyőrök csaknem 100 kilogramm vágott dohányt találtak az autó csomagtartójában, a kesztyűtartóban megtalált forgalmi engedély alapján pedig percek alatt előkerítették a tulajdonost. A férfinak három társával együtt kellett volna a vágott dohányt leszállítania Vásárosnaményba egy számukra ismeretlennek, de miután átvették a dohányt úgy döntöttek, ellopják az árut és – haszonszerzés céljából – saját maguk értékesítik.

A férfiak ellen orgazdaság bűncselekménye miatt feljelentést tettek a pénzügyőrök a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés