2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lezárt ügyek: Három betörés egy éjszaka alatt
41588

Lezárt ügyek: Három betörés egy éjszaka alatt

Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy zalaegerszegi férfival szemben, aki Ormosbányán egy éjszaka alatt egy élelmiszer-, és egy dohányboltot is feltört, illetve megkísérelt egy fagyizóba is bejutni.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Rudabányai Rendőrőrse R. Fernandez 23 éves zalaegerszegi lakossal szemben. A gyanúsított Ormosbányán, 2017. április 6-án 23 óra 50 perc körül berúgta egy helyi élelmiszerbolt kirakatát és onnan kávét, bort, tisztálkodó szereket és pár ezer forintot tulajdonított el. Kisvártatva a bolt melletti Nemzeti Dohányboltot törte fel, ahonnan több százezer forint értékben vitt el dohányterméket. Mindezek után megpróbált a közeli fagylaltozóba is bejutni, de annak ajtóját már nem tudta kifeszíteni.  

A bejelentést követően a rendőrök rövid idő alatt azonosították, elfogták majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A Rudabányai Rendőrőrs az ügyben folytatott nyomozást 2017. április 10-én lezárta és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!