2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » A POSZT versenyprogramjában a Kivilágos Kivirradtig!
41361

A POSZT versenyprogramjában a Kivilágos Kivirradtig!

A Miskolci Nemzeti Színház előadása, a Kivilágos Kivirradtig is szerepel a Pécsi Országos Színházi Találkozó idei versenyprogramjában. A Rusznyák Gábor rendezte Móricz művet június 12-én láthatja a szakmai szemle közönsége.

A 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozóra öt vidéki, hat budapesti, két határon túli és egy független színházi előadás került be idén. A 17. POSZT versenyprogramjába a két idei válogató, Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus a 2016. március 1. és 2017. március 5. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül 7 nagyszínpadi és 7 kamara előadást választott. Ezek között szerepel a Miskolci Nemzeti Színház előadása is. A közönség és a szakmai elismerését is kivívta idén a Kivilágos Kivirradtig, amelyet Rusznyák Gábor állított színpadra Miskolcon.
A nagyszínházi versenyprogramban látható a Budapesti Operettszínház produkciója, A chicagói hercegnő, amelynek rendezője a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, Béres Attila. A Weöres Sándor Színház bemutatója, A falu rossza is helyet kapott a szemlén, amelyet Mohácsi János rendezett. A Jászai Mari-díjas rendező, Érdemes-művész március végén a Miskolci Nemzeti Színházban állítja színpadra Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékát.

A POSZT 2017 versenyprogramja itt érhető el:

http://poszt.hu/aktualis/2017-03-27-poszt-2017—versenyprogram

Fotó: Gálos Mihály Samu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés