2026. 09. 27. vasárnap

Adalbert

1 EUR 365 HUF
1 GBP 425 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Ülésezett a miskolci grémium
41218

Ülésezett a miskolci grémium

Márciusi, rendes ülését tartotta ma  Miskolc Megyei Jogú Város közgyűlése.

Kriza Ákos polgármester, miután megköszönte mindazoknak, akik részt vettek a tegnapi miskolci ünnepen és sajnálatát fejezte ki, hogy néhány kisebb párt – DK, Jobbik – nem vett részt a közös ünnepen, külön köszönetet mondott a színház vezetésének, művészeinek, akik olyan színvonalas műsort adtak, – mint mondta- amely bárhol a világon megállta volna a helyét.
Bevezetőjében a foglalkoztatásról beszélt, megállapítva, hogy a munkanélküliség 5,1 %, ilyen alacsony nem volt a rendszerváltás óta, és most már a munkaerő hiányra, és a szakképzésre kell fókuszálniuk.

Ezek után előterjesztések hozzászólások következtek, majd a képviselők szavaztak.

Így döntöttek

Javaslat az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 212016. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosítására (IV. negyedéves előirányzat módosítás)
18 igen, 9 nem, 0 tartózkodás
Javaslat a Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának jóváhagyására és az ehhez kapcsolódó döntések meghozatalára
23 igen, 0 nem, 5 tartózkodás
Javaslat a Miskolc 3281812 helyrajzi számú ingatlan vagyonkezelői jogának megszerzése iránti igény bejelentésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felé
28 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott óvodákba történő beiratkozásról szóló közlemény megtételére
28 igen, 0 nem, 0 tartózkodás
Javaslat kulturális gazdasági társaságok közszolgáltatási szerződéseinek megújítására
18 igen, 0 nem, 10 tartózkodás
Javaslat az önkormányzati ASP rendszerhez történő csatlakozás céljából a támogatási kérelem benyújtásának jóváhagyására valamint a kapcsolódó döntések és felhatalmazások meghozatalára
18 igen, 6 nem, 4 tartózkodás
A testületi ülés véget ért, a következőre várhatóan április 6-án kerül sor.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés