2025. 01. 10. péntek

Melánia
1 EUR 414 HUF
1 GBP 494 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Március elejéig 193-an fagytak meg

Március elejéig 193-an fagytak meg

Március elejéig 193-an fagytak meg tavaly ősz óta – jelentette legfrissebb összesítésében a Magyar Szociális Fórum (MSZF) csütörtökön. Az elhunytak többsége férfi volt. A fagyhalál legfiatalabb áldozata 11 éves volt, a legidősebb pedig 93. Februárban is azok voltak többségben, akik saját fűtetlen lakásukban hűltek ki, valamint kórházba kerülésük után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Tavaly március végéig összesen 183-an fagytak meg Magyarországon, tízzel kevesebben, mint az idén eddig – állapította meg az MSZF.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Újra összejöttek a Szomszédok
Újra összejöttek a Szomszédok! Janka, Jutka és Feri a régi szép időket elevenítették fel, ahonnan nem hiányozhatott természetesen a nagynéni konyakos …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés