2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Közlekedési balesetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Tájékoztató az elmúlt 24 órában történt közúti közlekedési balesetekről.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2017. március 7-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.   

Egy személygépkocsi vezetője Edelényben haladt a Borsodi úton, 6 óra 30 perc körül, amikor utolért egy kerékpárost, akit nem vett észre, így nekiütközött. A sofőr elmondása szerint vezetés közben elaludt. A biciklis nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A másik közúti közlekedési baleset 13 óra 45 perc körül történt Miskolcon, a Bogáncs utcában. Egy autó sofőrje kanyarodás közben nem a forgalmi viszonyoknak megfelelően közlekedett, így elütött egy kerékpárost, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

Az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják mindkét közúti közlekedési baleset körülményeit.

Az elmúlt 24 órában két anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset jutott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tudomására.

A további balesetek elkerülése érdekében kérjük a járművezetőket, hogy körültekintően vegyenek részt a közlekedésben és tartsanak pihenőt vezetés közben.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp