2026. 07. 1. szerda

Tihamér, Annamária

1 EUR 356 HUF
1 GBP 414 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Megvalósult gyerekkori álom
royal_magazin_PNG

Megvalósult gyerekkori álom

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keresett, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

A Miskolci Rendészeti Szakközépiskolába 2017. február 15-ig lehetett jelentkezni azoknak az érettségizett fiataloknak, akik a rendőri szolgálatot hivatásuknak akarták választani. A Magyar Rendőrség számára fontos az utánpótlás megtalálása és felkutatása. Így a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság is elindította toborzási programsorozatát 2016. december 9-én a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában, amit 2017. január 10-én egy újabb nyílt nap követett.

A szervezők mind a két alkalommal olyan érettségi előtt álló diákokat vártak, akiknek pályaorientációjában a rendőri hivatás, mint életpályamodell szerepet kaphatott. A bemutatókkal egybekötött toborzón az érdeklődő tanulók betekinthettek a rendőri hivatás sokszínűségébe és választ kaphattak arra kérdésre is, hogy miért jó rendőrnek lenni. A toborzók során a diákok többek között elmondták, azért választanák a rendőri hivatást, mert az biztos karriert és megélhetési lehetőséget biztosít, a szakközépiskolában ingyenesen megszerezhető jogosítvány is ösztönzőként szerepelt, de felmerült az egyenruha csábító ereje is, illetve gyerekkori álomként is szerepelt a rendőri hivatás.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Toborzó programja lezárult, de a következő évfolyamokban még valóra válthatóak a gyerekkori álmok.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés