2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ellopott életünk
40843-1

Ellopott életünk

A napokban zárult a kormány által 2015-ben meghirdetett, a Szovjetunióba hét évtizeddel ezelőtt elhurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékét megőrző országos program. Kiállítások, konferenciák, filmek és könyvek sora eleveníti fel a hosszú időn át elhallgatott egykori eseményeket.

A miskolci Herendi 2004 Kiadó gondozásában és Némethi Lajos szerkesztésében látott napvilágot dr. Borsodi Gyula egykori rádiós újságíró visszaemlékezése, Ellopott életünk címmel. Dr. Borsodi Gyula (eredetileg: Pléh Gyula; 1925-1992), újságíró, rádióriporter, tanár és agrárszakember, az érettségijét követően, a MOKAN Komité „közbenjárására”, került szovjet fogságba, 1945-ben. Három év – donyeci szénbányában töltött – raboskodás után térhetett haza a lágerből. Hazatérése után az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen tanult, bölcsészdiplomát szerzett, majd később ledoktorált.
Ezt követően a Magyar Távirati iroda munkatársa, majd az Észak-Magyarország c. napilap újságírója, illetve a Magyar Rádió Miskolci Körzeti Stúdiójának munkatársa lett. Szakmai felkészültsége révén az országos hírű Földes Gimnázium esti tagozatán tanított. Olthatatlan természetszeretete, állatszeretete „ösztönzésére” elvégezte a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola állattenyésztő üzemmérnöki szakát is. Nyugdíjasként, élete utolsó két évében gazdálkodással, állattenyésztéssel foglalkozott. Literátorként a Kohó c. lap, illetve a Borsodi Szemle szerkesztőbizottságának tagja volt. Ebben az írásában és verseiben egy nagy műveltségű, a megpróbáltatások ellenére jó humorú ember szép vallomását olvashatjuk a természetről, az emberről, a hitről, a hazáról és a szűkebb pátriáról. Borsodi Gyula a rendszerváltás után, halála előtt egy évvel,1991 májusában gépírással vetette papírra egykori elhurcoltatásának és megpróbáltatásainak történetét. Az írás leghitelesebb „lektora” a szerző lágerbeli sorstársa – Pusztai Margitka – későbbi felesége, három gyermekének édesanyja volt.

Fotónkon: a szerző lánya, Tokár Györgyné Borsodi Ilona, a kötettel (jpg) /magánarchívum/

A megjelenést támogatták:


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés