2025. 04. 14. hétfő

Tibor
1 EUR 409 HUF
1 GBP 472 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Új programokkal bővült a BT debreceni oktatási programja

Új programokkal bővült a BT debreceni oktatási programja

Ösztöndíjprogram, üzleti készségfejlesztés és eszközadományozás is szerepel a programban
A BT (British Telecommunications) tavalyi évben indított átfogó, háromoldalú együttműködést a Debreceni Egyetemmel és Debrecen városával, amelyben a cég többek között középiskolák és az egyetem informatikai eszközparkjának frissítésével, egyedülálló ösztöndíjprogrammal, üzleti kompetenciák fejlesztésével, valamint üzleti nyelvi oktatási programmal vesz részt. A megkezdett együttműködés következő állomására került sor a BT debreceni irodájában, ahol Szabó Zoltán ügyvezető 20 darab laptopot adott át a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnázium igazgatójának. Mint az ügyvezető igazgató hangsúlyozta, a BT globálisan és helyi szinten is vallott értékrendjének megfelelően, elengedhetetlenül fontos a tudásba való befektetés, amelyet már középiskolákkal történő együttműködések során megkezd, majd egyetemi, felsőoktatási képzések útján teljesít ki a vállalat.

Szabó Zoltán ugyancsak bejelentette, hogy augusztusban elindítják a BT ösztöndíjprogramot, amelyre olyan hátrányos helyzetű egyetemi diákok pályázhatnak, akik felvételt nyernek a Debreceni Egyetem műszaki, informatikai és közgazdaságtani szakjainak bármelyikére. Mint az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: a felsőoktatásban való részvétel és a karrierépítés nem mindenki számára egyformán könnyen elérhető. Vannak tehetséges diákok, akik hátrányos helyzetük miatt nehezen vagy egyáltalán nem tudnak egyetemre járni. Őket támogatja a BT, mégpedig egy ösztöndíjprogrammal, amely az ösztöndíj mellett a gyakorlati tudás fejlesztése érdekében, részmunkaidős munkalehetőséget biztosít a vállalatnál. Az ösztöndíjat elnyerő hallgatók félévente 300.000 forintnyi támogatást kapnak. „Befektetünk a fiatalok képzésébe már a középiskolában és később az egyetemen. És befektetünk a munkavállalóinkba, gyakorlati képzéssel, versenyképes jövedelemmel és izgalmas karriert biztosító pályatervezéssel” – mutatott rá Szabó Zoltán. Mint az ügyvezető elmondta, a BT számára kulcsfontosságú, hogy az üzleti készségek fejlesztését elvigyék a középiskolákba és az egyetemekre egyaránt. A BT középiskolai Üzleti Készségfejlesztő Tréningjét 20 debreceni középiskolás diák végezte el decemberben, akik a végzést igazoló okleveleket is átvehették az eseményen. Aki az informatika területén sikeressé szeretne válni, annak nem elég az elméleti tudást elsajátítania, hanem a gyakorlati problémákra és azok megoldásaira is fel kell készülnie. A BT munkatársai az egyetemi képzés részeként igyekeznek komoly tapasztalatokat átadni ezen a téren a diákoknak.

Hüse Attiláné a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) szakmai főigazgató helyettese elmondta: a Debreceni Szakképzési Centrum alapvető érdeke, hogy a városban működő és befektetni szándékozó gazdasági szereplőket támogassa szakember utánpótlás tekintetében, a BT pedig modellértékű kapcsolatot épített ki a DSZC menedzsmentközpontjával és két tagintézményével

„Gondoljuk csak végig, mi minden kell a sikeres oktatáshoz! Tárgyi és személyi feltételek valamint tartalmi elemek. Mindhárom téren megtaláltuk egymásban a partner” – hangsúlyozta Dr. Tóth László Tamásné, a DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!