2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Parádés pillanatokkal fűszerezett MEAFC győzelem!
40597

Parádés pillanatokkal fűszerezett MEAFC győzelem!

Igen látványos mérkőzést láthatott az ismét szép számban jelen lévő miskolci publikum.

A MAFC valószínű, hogy készülve a hétvégi, Vasas elleni nagy fővárosi rangadójára, nem nevezte a miskolci mérkőzésre az „A” csoporttal együtt készülő játékosait. Egy hiányzó hazai oldalon is akadt, Takács a találkozó reggelén belázasodott, így kénytelen volt kihagyni „földijei” ellen a mai találkozót.

Szanyi viszont nem tudta kihagyni a találkozó első tripláját, ahogy Fehér sem az első büntetőket (0-5). Centerjátékot erőltetve szép lassan a Szojka-Lippai sorminta utolérte a vendégeket, majd Máté Balázs szerzett névnapos duplát és triplákat. A negyed utolsó 4 perce szerencsére hazai „unalomba fulladt”, hiszen minden támadásban gyakorlatilag ugyanaz történt: Szepesi Szabolcs megkapta a labdát és bedobta a hármast. Zsinórban négyszer, vagyis másodszor rálépett a vonalra, tehát háromszor (37-16).
A folytatásban a leginkább területet védő ellenfél ellen a labdajáratás volt eredményes. Lippai továbbra is megbízhatóan termelte a kosarakat és Kopasz is hirtelen szerzett 7 ponttal lett „önbizalmasabb” (61-34).
A második félidő gyors Siklós majd Szojka kosárváltással indult, aztán semmi. Mármint hazai részről. Három perc alatt összehozott a MAFC – de nincs kizárva, hogy a MEAFC – egy 12-0-ra végződő szakaszt (63-48). Körmöket azért még nem kellett lerágni, de jókor jött a pazar formában tüzelő Szepesi újabb hármasa. A továbbiakban Drahos vette magához „fűszeres ládikáját” és Endrésztől kezdve Kopaszon és Lippain át Gallóig bezárólag mindenkit meghintett 1-1 jól irányított látványos gólpasszal (83-56).
Orosz büntetőit követően ismét a centerek lépkedtek, küzdöttek eredményesen, amihez a Szögi vezette védekezés adott jó alapot. A labdaszerzésekből Szepesi újabb két triplát süllyesztett el a mosolygós gyűrűben, a másodikkal (ami már a saját maga hatodikja volt) a 100-as határt is átlépte a Miskolc (101-68). Az utolsó három percben a végül 24 ponttal záró Lippai és a szintén remekül mozgó Galló szerzett csak MEAFC kosarat, ám a slusszpoén Drahosé volt. A mai meccsen a gyűrűre szinte „ rá se néző” miskolci játékmester a saját palánkja alól hozhatta játékba a labdát, ami végül egy Gallónak zsákolásra szánt, az egész pályán átsistergő gólpasszként égett bele a felhördülő nézőközönség emlékezetébe. A miskolciak irányítója végül 13 gólpasszal, a vendégek pedig 5/4 bedobott büntetővel zárták a megérdemelt borsodi sikert hozó kosármeccset (109-77).
Szép volt, Fiúk!
Folytatás jövő vasárnap Debrecenben.

MEAFC-MAFC 109-77 (37-16, 24-18, 22-22, 26-21)
NB I/B Keleti csoport 15.forduló. Miskolc, Egyetemi Körcsarnok, 292 néző.
Vezette: Gergely Csaba, Domán István, Borgula György.
MEAFC: Szögi (6), Máté (10/6), Kopasz (12/6), Szojka (10), Lippai (24). Csere: Szepesi (20/18), Galló (14), Endrész (6), Orosz (5/3), Fazekas (2), Drahos. Edző: Bene Szilárd.
MAFC Budapest: Siklós (14), Szanyi (18/6), Fehér (15/9), Király (4/3), Nikitin (9). Csere: Vígh (9/3), Vízvári (5), Jónap (2), Medgyesi (1), Bartos, Armaghani. Edző: Bors Miklós.
Bene Szilárd, vezetőedző: Nagy különbségnél nehéz fenntartani a koncentrációt, bele is kényelmesedtünk a meccsbe. Annak örülök, hogy ezt a betegségekkel tarkított hetet végül sikerült győzelemmel zárnunk.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Gödöllő, az úszó város
Hiánypótló kezdeményezés színterévé válik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tulajdonában és üzemeltetésében álló Gödöllői Városi és Térségi Usz…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés