2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Fagyhalál – 145 áldozat január végéig
royal_magazin_PNG

Fagyhalál – 145 áldozat január végéig

Magyarországon ősz eleje és január vége között 145-en fagytak meg, köztük egy 11 éves gyermek – jelentette a Magyar Szociális Fórum pénteken.
Az áldozatok túlnyomó többsége fűtetlen otthonában hűlt ki, illetve kórházba szállítása közben, vagy odaérkezése után hunyt el, mert már nem tudtak rajta segíteni. A múlt télinél kevesebben fagytak meg a szabad ég alatt.

A fagyhalál legfiatalabb áldozata 11 éves, a legidősebb pedig 91 éves volt. A mélyszegénységben élő 11 éves kisfiú beteg volt, fűtetlen lakásban hűlt ki, édesanyja karjaiban halt meg – értesült az MSZF.

Az emberjogi szervezet szerint a megfagyott emberek túlnyomó többsége férfi volt.

A múlt tél azonos időszakához képest az életvesztés emelkedő tendenciájú.

A Magyar Szociális Fórum arról is tájékoztatott, hogy eredménytelen maradt kérése, hogy az állami és az egyházi vezetés nyissa meg a fűtött középületeket és egyházi épületeket a rászorulók előtt a dermesztő hidegben. Csak kevés, nagyon kevés pap, és polgármester nyitott ajtót, és látta el a fagyoskodókat. Őket tisztelet és megbecsülés illeti emberségükért, mellyel életeket mentettek meg – áll az emberjogi mozgalom közleményében.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!