2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!”
royal_magazin_PNG

„Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!”

A fenti címmel  hirdet pályázatot a Magyar Nemzeti Bank négy vezető hazai közgazdasági felsőoktatási intézmény – köztük a Miskolci Egyetem – hallgatói számára.

A pályázat célja a magyar fogyasztók pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlesztése.

A pályázók négy témakörből választhatnak, feladatuk, hogy egy érdekfeszítő, újszerű, és valós piackutatáson alapuló javaslattal álljanak elő, és a fogyasztók széleskörű rétegét szólítsák meg.

2017. március 16-áig nyújthatják be a pályázatokat a hallgatók, és mind a négy egyetemen a legjobb 5 pályázatot benyújtónak lehetősége lesz arra, hogy személyesen, egy prezentáció keretében is bemutassa ötleteit. Egy szakmai zsűri választja ki egyetemenként az első három helyezettet, akik pénzjutalomban részesülnek:az első helyezett 500 ezer forintot, a második 300 ezer forintot, a harmadik 200 ezer forintot kap.

A Magyar Nemzeti Bank a legjobb koncepciókat – amennyiben azok valóban megvalósíthatóak – beilleszti fogyasztóvédelmi tevékenységébe is, hiszen a pályázatnak az is célja, hogy a fiatal generációt is bevonja a magyar fogyasztók pénzügyi kultúrájának és tudatosságának fejlesztésébe.

 

A pályázat részleteiről a Magyar Nemzeti Bank által kiadott csatolt sajtóközleményben olvashatnak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!