2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Tömegszerencsétlenség után fél pályán megindult a forgalom

Tömegszerencsétlenség után fél pályán megindult a forgalom

Halálos közúti közlekedési baleset történt az M3-as autópályán, Mezőkeresztes és Mezőkövesd között. A rendőrség teljes útlezárást rendelt el az autópálya mindkét oldalán. A korlátozás enyhült, a baloldalon megindulhatott a forgalom.
Mint arról korábban hírt adtunk 2016. december 17-én 23 óra 15 perc körül az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében egy utasokat szállító busz ez idáig tisztázatlan körülmények között felborult, majd további tizenegy személygépkocsi összeütközött.

A baleset következtében három személy a helyszínen elhunyt, 11-en súlyos, és 20-an könnyű sérülést szenvedtek.

Az autópálya adott szakaszán a rendőrség teljes útlezárást rendelt el, amit a bal pálya tekintetében – azaz a Budapest felé vezető útszakaszon – 10 óra 55 perctől megindult a forgalom. A jobboldali – azaz a Budapestről Miskolc irányába tartó – pályaszakaszon továbbra is érvényben van a teljes útlezárás.

A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az aktuális időjárás és az adott útviszonyok fokozott figyelembe vételével vezessék járműveiket!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp