2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Palkovics: jelentősen nőhet a felsőoktatásban dolgozók bére
royal_magazin_PNG

Palkovics: jelentősen nőhet a felsőoktatásban dolgozók bére

Januárban kerülhet ismét a kormány elé a felsőoktatásban dolgozók garantált illetményének növeléséről szóló javaslat, amelynek értelmében akár 45-50 százalékkal emelkedhetnek a bérek – közölte Palkovics László oktatási államtitkár szerdán, budapesti sajtóbeszélgetésen.

Palkovics László – aki jelezte, hogy a javaslatot a szakszervezettel közösen munkálták ki – azt mondta: a 2018-ra tervezett 5 százalékos emelést várhatóan előrehozzák 2017 szeptemberére, és arra jöhet még ez a növekmény.

Példaként említette, hogy az emeléssel egy egyetemi tanár bére I. fokozatban 800 ezer forint lehet. Jelezte: a javaslat januárban kerülhet újra kormány elé, első olvasatban már tárgyaltak róla.

Szintén január közepén kerülhet a kormány elé a PISA-mérés eredményeit elemző anyag, és azzal a köznevelési kerekasztal keretein belül külön munkacsoport foglalkozik majd. A munkacsoport oktatáskutatókból, tanárokból állhat – jelezte az oktatási államtitkár.

Hangsúlyozta: nem kívánnak kiszállni a PISA-mérésből, abban továbbra is részt vesz Magyarország. A kilépésre vonatkozó felvetésre azt mondta: “ez hülyeség”.

Ugyanakkor véleménye szerint nem önmagában a mérés fontos, hanem az, hogy az iskolarendszerből kikerülők a jövőben hogyan tudnak hozzájárulni a magyar gazdaság teljesítményéhez.

Az oktatási államtitkár kiemelte, tartalmi változtatásokra és módszertani megújításra a PISA-eredményektől függetlenül is szükség van. A PISA- és a TIMSS-felmérések azt ugyanakkor egyaránt mutatták – bár eltérő százalékos arányban -, hogy a teljesítményt erőteljesen meghatározza a családi háttér, és az, hogy milyen eredményt érnek el a diákok, szorosan összefügg a család által nyújtott támogatással.

Kitért arra is, áttekintik a mindennapos testnevelés feltételeit, ugyanakkor ő továbbra is azon az állásponton van, hogy szükség van a mindennapos mozgásra.

Küzdősport-stratégia készül – jelezte, hozzátéve: az a szándék, hogy öröm legyen a gyerekeknek a mozgás, és minél többen kezdjenek el mozogni.

A Műegyetem gazdaságtudományi karának kiválásáról az oktatási államtitkár elmondta: az intézmény szenátusa hétfőn tart ülést, ott kialakítanak majd valamilyen álláspontot. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) befogadná a kart – emlékeztetett a hétfői szenátusi döntésre, majd hozzátette: ha a Műegyetem úgy dönt, hogy “nem engedi el”, a tárca fog határozni.

A Tanítanék mozgalom hétfői, a köznevelési törvény elfogadásának 5. évfordulójára szervezett csendes gyertyagyújtásáról azt mondta: ez egy kerek szám, aminek alkalmából lehet ünnepelni is és búslakodni is, ki így gondolja, ki úgy. Megerősítette: továbbra is várják a mozgalom képviselőjét a köznevelési kerekasztal ülésére.

– MTI –

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés