2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Sportünnep a Megyeházán
39963

Sportünnep a Megyeházán

A hagyományokat folytatva az idén is a Megyeháza adott otthont a megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ünnepi ülésének, amely keretében átadták a Jó tanuló, jó sportoló díjakat.

Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy méltán lehetünk büszkék sportolóinkra, akik számtalan felejthetetlen élményt, határtalan örömöt okoztak 2016-ban is a magyar szurkolóknak.  Remélhetően felnőttként hasonló sikerek részesei lehetnek a jelen lévő diákok legjobbjai.

A sport mellett azonban a tanulásra is oda kell figyelnie a fiataloknak, s ha elérkezik az idő, akkor azt választani, amiben sikeresebbek.   Az alkalmat megragadva Török Dezső megköszönte a szülők, pedagógusok, edzők, sportvezetők és szponzorok támogatását. Kitért a kormány nagyvonalú sporttámogatási programjára is.

„Szeretnénk, hogy belőletek, a jövő generáció tagjaiból testben és lélekben egészséges felnőttek váljanak. Ennek elérésének egyik eszköze a sport. A csodás sikerek pedig a hab a tortán” – zárta beszédét Török Dezső.

Ezt követően Fazekas Miklósné, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke értékelte a 2015/2016. tanév diáksportját. A közgyűlés elnöke által elmondottakat folytatva emlékeztetett rá, hogy a nagy bajnokok is diáksportolóként kezdték egykoron. Megyénkből indult például Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, vagy Zubai Szabolcs kézilabdázó, Kuttor Csaba triatlonista.  Ugyan ilyen fontos számunkra a diákok eredményei. Ez a rendezvény is egy alkalom ennek a kifejezésére. Ezt követően részletesen szólt a 2016-os korosztályos rendezvényekről, eredményekről a sportvezető. Megköszönte a megyei önkormányzat és minden további támogató segítségét, amely lehetővé tette a személyi és tárgyi feltételek megteremtését. Elmondta, hogy a Jó tanuló, jó sportoló címre 23-an pályáztak megyénkből és 14-en nyerték el, de valamennyien elismerést érdemelnek.

Ezt követően átadták a díjakat, amelyben részt vett dr. Molnár László a Magyar Diáksport szövetség szakmai igazgatója is. A Jó tanuló, jó sportoló díjat a idén általános iskolás kategóriában: Géczy Ákos, Csörgő Kristóf, Vécsei Réka, Bacsa Fanni, Kövesi Karina, a középiskolások közt   Korpa Bence, Erős Patrik Dániel,  Feczkó Botond,  Kiss Angelika, Szentesi Csenge, Velmovszki Dóra, Tamás Bianka, Gyurkó Lili és a felsőfokú Maksa Balázs érdemelte ki. A miskolci sportcsarnok dicsőségfalára Vécsei Réka, Kiss Angelika és Maksa Balázs neve kerül az idén. Gratulálunk!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés