2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Idén is nagy érdeklődés kísérte a Miskolci Egyetem Nyílt Napját
39858

Idén is nagy érdeklődés kísérte a Miskolci Egyetem Nyílt Napját

Az ország számos pontjáról, így például Békéscsabáról, Pécsről, Kaposvárról és Győrből is érkeztek középiskolások a Miskolci Egyetem 2016. december 1-2. között megrendezett Nyílt Napjára.

A két nap alatt összesen 2000 középiskolás vett részt a legkorszerűbb technológiákat bemutató laboratóriumi programokon és látványórákon, illetve hallgatta meg a karok bemutatkozó előadásait.
A középiskolások pályaorientációját nagyban segítette az a mintegy 30 vállalati kiállító és ipari partner, akik duális képzéssel és gyakornoki programokkal várják a Miskolci Egyetem leendő hallgatóit, akik különösen a duális képzések iránt mutattak nagy érdeklődést. Mivel azonban a rendezvény nem lett volna teljes sztárfellépők nélkül, a csütörtöki napon az érdeklődők ByeAlex-szel találkozhattak, aki köztudottan a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett, és a fellépését követő beszélgetésen elárulta, hogy soha nem volt olyan jó dolga, mint amikor miskolci egyetemista volt. Pénteken a Dumaszínházból érkező, miskolci származású Bellus István humorista szórakoztatta a résztvevőket.
A legszerencsésebb középiskolások nem csak sok új információval, pozitív benyomással, hanem a kiállító cégek által felajánlott és tombolán kisorsolt ajándékcsomagokkal is távozhattak.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés