2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Nyílt napok a Miskolci Egyetemen

Nyílt napok a Miskolci Egyetemen

Ismét várja a továbbtanulás előtt álló középiskolásokat a Miskolci Egyetem.
2016. december 1-én és 2-án nyílt napokat tartunk a campuson, ahol színes, érdekes programokat, tartalmas előadásokat kínálunk az egyetemre látogató fiataloknak:

Intelligens robotok, interaktív bűnügyi játékok, nano- és biotechnológia az egészségügyben, hulladékból termék – csak hogy néhányat említsünk a számos program közül.

Az érdeklődők megismerkedhetnek a duális képzési lehetőségekkel is, hiszen csaknem 30 – az egyetemmel szoros kapcsolatban álló – duális partnercég képviselteti magát a két napos rendezvényen, és tájékoztatja a fiatalokat az előttük álló lehetőségekről.

A rendezvényt Prof. Dr. Torma András rektor nyitja meg december 1-én 9 órakor az egyetem Díszaulájában, a színes programok végén pedig mindkét napon egy-egy sztárfellépő is szórakoztatja az idelátogatókat: csütörtökön Bye Alex énekes lesz az egyetem vendége, pénteken pedig Bellus István humorista várja a fiatalokat egy kis poénkodásra.

A nyílt napok részletes programját az alábbi linken tekinthetik meg:

http://web.uni-miskolc.hu/files/4848/Nyilt_Nap_programfuzet_2016.pdf

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp