2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » 40 év munka után mindenki megérdemli a pihenést

40 év munka után mindenki megérdemli a pihenést

A Fidesz korábban nem támogatta azt a jobbikos módosító indítványt, mely a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása kapcsán a jogosultsági idő kiterjesztéséről szólt, és figyelembe vette volna a szakközép-, szakmunkásképző iskolai, illetve szakiskolai oktatásban eltöltött időt is. 2010. december 13-án 213 fideszes és 36 KDNP-s képviselő – köztük Rétvári Bence is – nemet mondott erre. De tudjuk jól, ahogy Orbán Viktor is mondta, náluk nem arra kell figyelni, amit mondanak, hanem egyetlen dologra, amit megválasztásukért cselekszenek. Így szüntették meg visszamenőleges hatállyal a korkedvezményes és szolgálati nyugdíjakat, s vették el több százezer embertől a reményt.

A Jobbik nem járul hozzá félmegoldásokhoz, így tartózkodtunk a nők negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáról szóló szavazáskor, mert a Fidesz – előzetes ígéreteivel szemben – nagyon sok hölgynek nem adta meg a lehetőséget a nyugdíjba vonulásra. A Jobbik természetesen továbbra is kiáll a nők és férfiak 40 év munkaviszonya utáni nyugdíjba vonulás lehetősége mellett úgy, hogy az a lehető legszélesebb kör számára elérhető legyen

Sneider Tamás, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp