2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Indul a Szeretet Sütigyár Miskolcon
39698

Indul a Szeretet Sütigyár Miskolcon

A Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Megyei Szervezete és a Szimbiózis Alapítvány közös sajtótájékoztatót tartott a miskolci Batyu-Tékában a két szervezet adventi programjairól.

A baráthegyi majorság egyik épületét átalakítják, amely decembertől tizenkét autista fiatalnak lesz az otthona. A karácsonyt már itt tölthetik. A 44 milliós beruházás önerős, de az építkezést több cég is támogatta adománnyal és önkéntes segítő munkával, tudtuk meg Jakubinyi László elnöktől.

A Vöröskereszt számára is az év egyik legaktívabb időszaka. Erről a szervezet megyei vezetője beszélt. Grubert Roland elmondta, idén elindul a Szeretet Sütigyár nevű új akciójuk, ahol süteménysütéssel lehet majd segíteni. A miskolci adventi vásáron a Centrum áruház előtt egy faházban november 25-től december 23-ig várunk munkahelyi és baráti közösségeket, Vöröskeresztes együttműködőket, önkénteseket, akik mézeskalács süteményeket, illetve figurákat sütnek a helyszínen.

A süteményeket dobozokba teszik, és a Vöröskereszt osztja szét  a rászorulóknak. Emellett idén is szerveztek tartós élelmiszergyűjtést, ennek köszönhetően 3500 rászoruló családnak segítenek az ünnepek előtt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés