2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Csodák ajándékba!
39671

Csodák ajándékba!

Cégek, vállalkozások adhatnak most igazi csodákat az iskolásoknak, egy jótékonysági akció keretében.

A Herman Ottó Múzeum és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös jótékonysági akció keretében szeretné elérni, hogy minél több iskolatáskába kerülhessen múzeumi bérlet. Erről tartottak sajtótájékoztatót hétfőn délután a Herman Ottó Múzeum Képtárában. Vass Nóra, a múzeum Marketing és Kommunikációs osztályának vezetője elmondta, tisztában vannak azzal, hogy sok iskola, oktatási intézmény, illetve maguk a diákok nem engedhetik meg maguknak, hogy a kultúrára költsenek. Ezért kerestek olyan partnereket, akik segítségével ezen a helyzeten változtathatnak, és az ő támogatásukkal eljuthat a Herman Ottó Múzeum hét csodája elnevezésű bérlet az iskolásokhoz, óvódásokhoz.
Dr. Pusztai Tamás, a Herman Ottó Múzeum igazgatója kiemelte: ebben a közös akcióban nemcsak a látogatottság emelése a fontos, hanem szeretnék a gyerekeknek megmutatni azt, hogy a múzeum egy olyan hely, ahol jó lenni, és ahol igazi csodákat lehet feldezeni. Éppen ezért a bérletben olyan programok, események szerepelnek, amelyek igazán érdekesek és vonzóak.
Bihall Tamás, a BOKIK elnöke azt hagngsúlyozta, hogy a kamarának nagy felelőssége van az oktatás terén, mivel a cégeknek, vállalkozásoknak tanult, kulturált, művelt dolgozókra van szükségük. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy összefognak a megyei egyik legjelenetősebb kulturális intézményével, és példamutató céllal megvásárolják az első 40 múzeumi bérletét az iskolások számára. A saját csatornáikon keresztül erre bíztatják a megyénkbeli cégek, vállalkozások vezetőit, akik a saját településük iskolásainak biztosíthatnak így különleges élményeket. Végül annak a reményének adott hangot, hogy nagyon sok diák juthat el ennek az akciónak a keretében a Herman Ottó Múzeum különböző kiállítására.
Az akció lényege, hogy az eredetileg 1500 Ft-os árú bérletet a múzeum a vállalkozások számára kedvezményesen, egységesen 1000 Ft-ért árusítja. A 2016 novemberétől 2017 januárjáig tartó jótékonysági akció keretében bérletet vásárlók már 10 darab bérlet megvásárlásával felkerülhetnek a szponzori falra, amely a múzeum belvárosi kiállítóhelyein tájékoztatja a betérőket – köztük az intézményekbe járó gyermekeket és szüleiket – arról, hogy mely cégek tették lehetővé számukra a múzeumi látogatást. A nagyobb tételt vásárlók az ünnepélyes átadásra szervezett múzeumi gálaműsoron személyesen, vagy kiválasztott képviselőjük útján adhatják át az adományt a megajándékozott intézménynek, s meghívást kapnak az eseményről beszámoló sajtótájékoztatóra is.  Az óvodákat és iskolákat a jelentkezések alapján a szervezők választják ki, és ők határozzák meg azt is, hogy egy-egy intézmény hány ajándékbérletet kaphat.  A nagyobb tételt vásárló cég azonban ki is kötheti, hogy kinek szeretné adni a múzeumi bérletet, vagyis joga van az intézményválasztáshoz is.
A bérletek ünnepélyes átadását is magába foglaló gálaműsort a tervek szerint a Miskolci Galéria Rákóczi-házának Kondor-termében a Magyar Kultúra Napja előtt tisztelegve 2017. január 20-án, pénteken délután 15.00 órától rendezik meg, ahol a gálaműsorban a megajándékozott intézmények tehetséges gyermekeit láthatja a közönség.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés