2026. 08. 13. csütörtök

Ipoly

1 EUR 363 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Világfát ültettünk!
39627

Világfát ültettünk!

Az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány és a Hernádkaki Mátyás Király Katolikus Általános Iskola közösen csatlakozott a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség kampányához, melynek során 2016-ban 57 helyszínen ültetnek „Világfákat” a szövetség közösségei.  

„Mik is azok a világfák?” – kezdte a program ismertetését Lajtmann Csaba, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke.  – „A világ- vagy életfa a hagyományainkkal köt bennünket össze. Ennek a hagyománynak a jövőbe vezetése, gyökereztetése volt az alapgondolatunk, mikor ezt a címet választottuk kampányunknak. A valóságban a világfa az év fájának egyike, melyet az Országos Erdészeti Egyesület választott az elmúlt évek folyamán a hazánkban őshonos fafajok közül.

Ezeket a csemetéket ültetik el szövetségünk közösségei egy-egy helyi akció keretein belül – folytatta a program bemutatását a szövetség elnöke. Az akció helyszínei átszövik az országot, sőt, idén erdélyi partnereink is újra bekapcsolódnak a kampányba. Ugyan a kis facsemeték elültetése nem oldja meg az éghajlatváltozás problémáját, de ezek a kis szimbolikus lépések kifejezik azt, hogy a helyi közösségek felismerik a problémát és fontosnak tartják, hogy valódi lépések szülessenek.”

Lenkey Ibolya, az Észak-Magyarország Flórája Faunája Alapítvány képviselője a kampány kapcsán elmondta: „A Mátyás Király Katolikus Általános Iskolával az éghajlatváltozással kapcsolatos szemléletformálásban már korábban is sikeresen együttműködtünk, ezért örömmel vettük a hírt hogy ismét egy közös környezetvédelmi akciót valósíthatunk meg. A klímaváltozás sajnos lassan bekerül a mindennapi hírek közé: a rendkívüli időjárási események, havária helyzetek egyre gyakoribbak. Fontos tudatosítanunk, hogy ennek a drasztikus változásnak a fő okozói mi magunk vagyunk: azzal, hogy rengeteg széntartalmú energiahordozót égetünk el, a légkör széndioxid tartalmát növeljük, ez pedig üvegházhatáshoz vezet. Bolygónk felmelegszik, a természetes áramlási rendszerek felbolydulnak, az időjárás, az éghajlati jellemzők megváltoznak. Ezt a változást nehezen tolerálja az ember és a többi faj is, egyre több faj hal ki a klímaváltozás miatt. A témáról beszélni kell, minél többet, hogy az okok és következmények világossá váljanak.”

Juhászné Vaszil Ildikó, a Mátyás Király Katolikus Általános Iskola oktatója az alábbi gondolatokat fűzte hozzá: „A hernádkaki Mátyás Király Katolikus Általános Iskola második alkalommal csatlakozik a Világfa ültetés kampányhoz. Az iskolánk védőszentje, Szent Erzsébet tiszteletére ültetjük el a fát. Nagy Krisztián atya fogja a fánkat megáldani, és iskolánk testvérpárja: Farkas Erika 4. osztályos és Farkas Tibor 2. osztályos tanuló verssel teszi szebbé ezt a napot. A nyolcadikos fiúk segítik a fa elhelyezését iskolánk előtti réten. Mottóként álljon itt a versből egy gondolat: ” Meg kell tanulni itt a fák kimondhatatlan tetteit.” „

A hernádkaki általános iskolánál ültetett facsemetét egy szép kézműves „Világfa” emléktábla is kíséri.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A low-angle view showcases a juxtaposition of nature and modern architecture. Lush green tree branches create a natural frame around towering skyscrapers with blue glass facades that reflect the clear sky above. The composition emphasizes the height and scale of the buildings, contrasting with the organic texture of the foliage. Bright sunlight illuminates the scene, highlighting the colors and details of both the natural and urban elements. Suitable for themes of urban development, environmental awareness, or architectural design.
Perzselő nyarak, aszályos hetek, felforrósodó beton: a fák és a zöldfelületek ma már nem díszként kellenek, hanem azért, hogy egyáltalán elviselhető m…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

144101

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés