2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » 5 katonai lépés, amely Hitler bukását okozta
39613

5 katonai lépés, amely Hitler bukását okozta

A II. világháború első néhány évében a náci birodalom előrenyomulása megállíthatatlannak tűnt, 1941-re Európa jó részét bekebelezte Hitler hadserege.

Ezt követően mégis elindult egy folyamat, amely végül a Harmadik Birodalom összeomlásához vezetett. Mi állt ennek a hátterében? Melyek voltak azok a csaták és döntések, amelyek megfordították a háború menetét? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ a Hitler bukása című dokumentumfilm, amely november 19-én debütál a DoQ-n. Ízelítőül lássunk öt elhibázott stratégiai lépést, amely többek között hozzájárult a Harmadik Birodalom leépüléséhez.

Hitler nem hallgatott a katonai vezetőkre

A háború első éveire jellemző náci diadalmenet megrészegítette Hitlert. Az évek múlásával egyre inkább tartotta magát egyfajta „stratégiai zseninek”, és egyre kevésbé hallgatott a harcászatban jártas tábornokaira és tanácsadóira – sőt, könyörtelenül eltávolított bárkit, aki ellent mert mondani neki, vagy nem teljesítette elvakult és egyre értelmetlenebb utasításait.


Alábecsülte az orosz telet

1941 júniusában Hitler megtámadta a Szovjetuniót: az előrenyomulás télen is tartott, a Führer viszont nem kezelte kellő komolysággal azt, hogy milyen időjárási körülményekkel kell majd megküzdenie a seregeinek. Az extrém hidegben és a hóviharokban legyengültek és megbetegedtek a nem megfelelő öltözetben masírozó katonák, az utánpótlás és az orvosi segítség pedig sokszor váratott magára. Ennek az lett a következménye, hogy a szovjetek kemény ellentámadással állították meg a nácikat, akik visszavonulásra kényszerültek.


Megtiltotta visszavonulást

Hitler az 1941 és 1942 közötti télen elszenvedett oroszországi vereségei után a dühtől fűtve azt a parancsot adta a seregeinek, hogy soha, semmilyen körülmények között nem vonulhatnak vissza, és az utolsó emberig ki kell tartaniuk. A büszkeség és gőg hatására hozott utasítás rendkívül károsnak bizonyult, hiszen így a Führer sokszor a legjobb egységeit küldte a biztos halálba – többek között a 6. hadsereg is az „utolsó emberig” parancs miatt veszett oda Sztálingrádban.

Hadat üzent az Egyesült Államoknak

Négy nappal a japánok Pearl Harbor elleni támadása után, 1941. december 11-én Hitler hadat üzent Amerikának, ám hamar kiderült számára, hogy szörnyű döntést hozott: az orosz télhez hasonlóan ezúttal az USA haderejét becsülte alul, akik ezután brit szövetségeseikkel a nácik elpusztítására helyezték a hangsúlyt. A meggondolatlan hadüzenet mögött egy rasszista elmélet állt: úgy vélte, hogy egy „keverék” származású, afroamerikai zenékért rajongó, élvezet- és pénzhajhász társadalom nem jelenthet veszélyt a fegyelmezett németekre…


Rosszul használt modern technológiák

Ahelyett, hogy a Panzerkampfwagen IV. típusú, remekül felépített és jól bevált harckocsikat tömegesen gyártatta volna, a Führer a fegyverarzenálra presztízskérdésként tekintett, így folyamatosan, egyre hatalmasabb tankokban gondolkozott. Ennek következtében ugyan számos, modernebbnél modernebb modellel büszkélkedhetett a hadsereg, de a sok típus különféle pótalkatrészeket igényelt, amelyeket nem tudtak kellő hatékonysággal pótolni és előállítani, ráadásul a költségük is az egekbe szökött.

Hitler bukása premier november 19-én 22.00 órakor a DoQ műsorán!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés