2026. 05. 19. kedd

Ivó, Milán

1 EUR 361 HUF
1 GBP 415 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Szikszó Ösztöndíjasai
39526

Szikszó Ösztöndíjasai

Hagyomány már Szikszón , hogy a város támogatja a tehetséges közép és felsőoktatási képzésben részt vevő diákjait.  A napokban hirdették ki a pályázat eredményét.

Szikszó számára fontos, hogy  a  tehetség , teljesítmény alapján jutalmazzuk  azokat a szikszói diákokat, akik kiemelkedőek a tanulmányaikban – mondja Füzesséri József , Szikszó polgármestere. A település gazdasági fejlődése lehetővé teszi, hogy évről évre  egy iskolai esztendőn- 10 hónapon-  keresztül  hozzájáruljunk  a diákok költségeihez. A nyílt pályázat, ami egy kidolgozott szempontrendszer szerint működik, nagyon népszerű a szikszói lakhellyel rendelkező diákok körében. Ez egy igazi megmérettetés, és nemcsak anyagi segítség, de büszkeség is ma Szikszó Ösztöndíjasának lenni.

Az idei esztendő díjazottjai :

Az I. kategória: Békési Dóra, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója, aki havi nettó harmincezer forintban részesül.

A II. kategória:Leskó Gergő,  a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karának hallgatója, akit havi húszezer forinttal támogatnak .

III. kategória : Kovács Ákos,  a Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola tanulója, aki havi tízezer forint támogatásban részesül.

A  pályázat különdíjasa

Fehér Nikolett, a Miskolci Egyetem közigazgatás-szervező szakos hallgatója, aki tanulmányi eredménye és helyi közösségi munkája alapján érdemelte ki az ösztöndíjat, amely havonta húszezer forint.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés