2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Bárki lehet cukorbeteg!
royal_magazin_PNG

Bárki lehet cukorbeteg!

Felismerés és tudatos életvezetés
Magyarországon jelenleg több, mint hétszázezer diagnosztizált cukorbeteg él, és körülbelül  félmillió azoknak a száma, akik már cukorbetegek, de még nem tudnak róla. A kilátások  még riasztóbbak, hiszen 10 év múlva a 20-70 év közötti korosztályban már minden tizedik ember cukorbeteg lesz hazánkban! Nagyon fontos tehát, hogy megfelelő információval rendelkezzünk erről az eleinte észrevétlen, de szövődményeit tekintve igen súlyos betegségről. Ebben segít egész napos ingyenes programjaival a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete november 12-én, a Diabétesz Világnapon, a Lurdy Rendezvényközpontban.

A számos kiváló szakember közreműködésével megvalósuló esemény legfőbb célja felhívni a figyelmet arra, hogy tudatos életvezetéssel cukorbetegen is teljes élet élhető. Természetesen ez már egy következő lépés, mert a legfontosabb az, hogy egyáltalán kiderüljön (és minél előbb derüljön ki!), hogy érintettek vagyunk-e ebben az igen súlyos szövődményekkel járó betegségben. Kétségbeesni akkor sem szabad, ha megvan a diagnózis, ugyanis sokféle eszköz áll rendelkezésünkre, hogy védekezzünk a diabétesz romboló hatásaival szemben. Ezek többsége azonban odafigyelést és fegyelmet igényel, ráadásul nem csak a betegtől, hanem közvetlen környezetétől is.

„A cukorbetegséggel lehet, de eleinte nem könnyű együtt élni, hiszen ez gyakran egy teljesen új életmód kialakítását jelenti, miközben az élet más területein változatlanul helyt kell állnia a betegnek” – mondja Füzesi Brigitta, a Cukorbetegek Budapesti Egyesületének elnöke.  „Valamennyi érintettnek, beleértve az együtt élő családtagokat is, sok segítségre és türelemre van szüksége a megfelelő ismeretek elsajátításához. Világnapi rendezvényünkkel támogatást és megoldási mintákat szeretnénk nyújtani a cukorbetegséggel élők és családtagjaik számára a mindennapi problémák leküzdéséhez.”

A nap mottója: „Tartsa kézben diabéteszét!”, ahol az elhangzó előadásokon szó esik a – valójában egészséges étkezést jelentő – „rettegett” diétáról. Az érdeklődők megtudhatják a több százezer embert érintő inzulinrezisztencia helyes étrendjének feltételeit, a cukorbetegség és a lisztérzékenység kettős diétájának módszerét, a rendszeres mérések és vizsgálatok fontosságárt, de feltárul a pajzsmirigy problémák és a cukorbetegség közötti szoros kapcsolat oka is.

Kiemelt, szűréssel és lábvizsgálattal is megtámogatott téma lesz a megfelelő és időben történő sebkezelés, valamint a cukorbetegek mintegy harmadánál kialakuló diabéteszes neuropátia. Nagyon fontos e társbetegség korai tüneteinek felismerése és kezelése, mert ezáltal megelőzhető vagy késleltethető a további, erős fájdalommal járó idegkárosodás.
A tájékoztató előadásokat gyakorlati útmutatók egészítik ki: dietetikusok tanítják meg az érdeklődőknek a diétás főzés és tápanyagszámítás alapjait, szakápolók mutatják meg a helyes vércukormérés és inzulinadagolás technikáit, valamint a kompressziós pólya megfelelő  alkalmazását, amely ödéma és a cukorbeteg lábsebek esetén elengedhetetlen a gyógyulás szempontjából.

A Cukorbetegek Budapesti Egyesülete által szervezett diabétesz világnapi rendezvényen ingyenes mérésekkel, szűrésekkel, vizsgálatokkal (vércukor, HbA1C, digitális EKG, neuropátia, koleszterin, vérnyomás, testzsír stb.) ellenőrizheti valamennyi érdeklődő a saját egészségi állapotát, amellyel kapcsolatban egyéni tanácsadással is szolgálnak a szakemberek.  

A rendezvényre várjuk a legfiatalabbakat is, hiszen amíg a szülők megbeszélhetik problémáikat a gyermekadiabetológussal, addig a gyerekek a SZURIKÁTA Alapítvány jóvoltából kézműveskedhetnek, játszhatnak. Délelőtt a színpadon Némedi-Varga Tímea énekel és mesél a kicsiknek.
A rendezvény helyet ad az idei Ifjúsági Diabétesz Találkozónak is, amelynek keretében 1-es típusú diabéteszesek beszélgethetnek a témában író bloggerekkel, megismerkedhetnek az őket is érintő hazai és nemzetközi projektekkel és újdonságokkal.

A nap vendégei Lang Györgyi és Kovács Áron lesznek, akik a cukorbetegség ellenére ugyanolyan aktívak és szórakoztatóak, ezzel is bizonyítva, hogy megfelelő életvezetés mellett cukorbetegen is teljes élet élhető!

Részletes programért látogasson el a www.cbe.hu honlapra!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A pajzsmirigy és a depresszió
Előfordulhat, hogy a depresszió mögött a pajzsmirigy megbetegedése áll. ​A depresszió és a pajzsmirigyproblémák közötti kapcsolat egyre inkább a figye…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!