A Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 1991-ben, 25 évvel ezelőtt alakult, a Zemplén-térség gazdaságfejlesztésének segítésére.
Az alapítvány „Vállalkozói Inkubátorház” létrehozására a MAZSIHISZ segítségével megkapta a helyi Önkormányzattól az akkor, romos állapotban lévő egykori KAESZTENBAUM Zsidó Iskola épületét. Az épület több lépcsős felújításával, bővítésével jött létre a mai Zemplén Európa Ház.
Az épületünk történetének kutatása során sok információt, dokumentumot, tárgyi emléket találtunk, melyeket az „EMLÉKEZÉS NAPJA” programunk keretében mutatunk be a nagyközönségnek.
Reméljük, hogy rendezvényünk segíti azt a folyamatot, melynek révén a ma itt élő emberek megismerhetik a Zempléni Zsidóság történetét, a társadalmi, gazdasági és kulturális életben vállalt jelentős szerepét.









