2025. 07. 8. kedd

Ellák

1 EUR 400 HUF
1 GBP 464 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Tisztújító Küldöttgyűlés az MKIK-ban
royal_magazin_PNG

Tisztújító Küldöttgyűlés az MKIK-ban

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara október 27-én, csütörtökön tartotta országos tisztújító küldöttgyűlését a Parlament Felsőházi termében. A küldöttgyűlés megválasztotta a 40 fős elnökséget, élén dr. Parragh Lászlóval. Az MKIK alelnöke lett Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. Elnökségi tag lett – a régió kézműveseinek képviseletében – Kovács J. Attila, a BOKIK alelnöke, az MKIK Etikai Bizottsága tagjának választották Vinnai Jánost, a BOKIK Etikai Bizottságának elnökét.
Az MKIK sorrendben 34. küldöttgyűlésén Kövér László az Országgyűlés elnöke köszöntötte a résztvevőket, megállapította, hogy a kormány és az MKIK közösen dolgozik a magyar gazdaság erősítésén. A házelnök felidézte, 2010 februárjában a kormányzásra készülő Fidesz és az MKIK együttműködési megállapodást írt alá a magyar gazdaság talpra állításának, a munkahelyek megvédésének és bővítésének, a kis- és közepes vállalkozások segítésének, illetve Magyarország versenyképességének támogatására.
A kormányzásra készülő politikai erő vállalta, hogy megfelelő választói felhatalmazás esetén az MKIK-t bevonja a kormányprogram kidolgozásába. A házelnök hangsúlyozta, hogy a kormány és az MKIK 2010 óta több mint 50 olyan programot valósított meg, amelyek alapján a magyar gazdaság nemcsak talpra, hanem növekedési pályára is állt, és modellé vált az Európai Unióban.    
Parragh László, az MKIK elnöke emlékeztetett, hogy 2010-ben a magyar gazdaság rossz állapotban volt. A Fidesszel kötött megállapodás lényege éppen az ország gazdasági rendbetétele volt. Elmondta, hogy az első három évben ez sikerült, a következő három évben pedig az ország gazdasága olyan fejlődési pályára állt, amely az MKIK reményei szerint hosszú távú és tartós lesz. Úgy vélte, az elmúlt évek gazdasági fejlődése a kormány és az MKIK együttműködésének is köszönhető, hiszen a teljesítménycentrikus adórendszertől kezdve a NAV átalakításán át az oktatási rendszer reformjáig és a finanszírozási rendszer megerősítéséig, sok területen tetten érhető az MKIK közreműködése.
A vezető tisztségviselők megválasztása mellett a kiemelkedően eredményes kamarai és gazdasági területen végzett munkájukért többen kamarai elismerésben részesültek.
Megyénkből a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai Díját vette át a küldöttgyűlésen:
Rabi József
Részlet az indoklásból: Az MKIK elnöksége sikeres vállalkozói tevékenységéért, a BOKIK Önkormányzati Szekciója elnökeként, valamint az MKIK kézműipari alelnökeként végzett eredményes szakmai munkájáért Kamarai Díj kitüntetésben részesíti.  

Tóth József
Részlet az indoklásból: Az MKIK elnöksége sikeres vállalkozói tevékenységéért,, valamint a BOKIK Kézműipari Tagozata elnökeként és kamarai alelnökként végzett eredményes szakmai munkájáért Kamarai Díj kitüntetésben részesíti.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamarát (BOKIK) 12 küldött képviselte az MKIK Tisztújító Küldöttgyűlésén:

Bihall Tamás, a BOKIK elnöke – Nord Tender Kft.
Dr. Barkóczi István, a BOKIK alelnöke – FUX Zrt.
Kiss László, a BOKIK alelnöke – „Kis” Szerelő és Kereskedő Kft.
Tóth László, a BOKIK alelnöke – Unió Coop Zrt.
Üszögh Lajos, a BOKIK alelnöke – MIVÍZ Kft.
Kovács J. Attila, a BOKIK alelnöke – Ortopán Kft.
Dr. Tomori Zoltán – Műszat ’99 Bt.
Bágyi Pál – Zemplén Idegenforgalmi Kft.
Vass László – egyéni vállalkozó
Vinnai János – Szinva Net Zrt.
Vécsi György – Miskolc Holding Zrt.
Derczó István Weinberg ’93 Kft.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Kellemes borozás az Arborétumban
Túrabeszámoló az első arBORtúráról Júniusban, egy verőfényes délutánon indult a hagyományteremtő, első arBORtúra a Budai Arborétumban, a Villányi ú…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!