2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Érdekességek a világ legkisebb államáról
39340

Érdekességek a világ legkisebb államáról

Olaszországi barangolásra indulhatnak dr. Rózsa György főlevéltáros vezetésével ebben a „szezonban” a diósgyőri Petőfi Sándor Könyvtár olvasói. Október 27-én Vatikánváros következik – ami már nem is Olaszország, hanem egy önálló teokratikus miniállam!
A Vatikán, azaz a pápai állam több mint ezeréves múltra tekint vissza, ugyanakkor ez a világ legkisebb területű, nem egészen fél négyzetkilométeres állama. További érdekesség, hogy a 19. század közepére elvesztette függetlenségét, és azt csak 1929-ben, a Lateráni szerződésben kapta vissza. A miniállam teokratikus monarchia – azaz olyan hely, ahol a legfőbb hatalom „a papság vagy az egyházi hatalommal is rendelkező uralkodó kezében van”.
Ha a Vatikán különlegességeiről beszélünk, sokak szeme előtt valószínűleg titkok és legendák derengenek fel – de ezek nélkül is éppen elég érdekességet találhatunk itt! Erről mindenki megbizonyosodhat dr. Rózsa György főlevéltáros előadásán, október 27-én, csütörtökön délután fél 5-től, a Petőfi könyvtárban. Ugyanis, szokásához híven, vetítéssel színesített élménybeszámolóját művészeti és történeti különlegességekre, érdekes történetekre építi fel.
Az olaszországi barangolás novemberben, közép-olasz történelmi városok virtuális látogatásával zárul.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés