2026. 09. 20. vasárnap

Friderika

1 EUR 364 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Molnár Piroska hangján szólal meg az Úr Miskolcon
39089

Molnár Piroska hangján szólal meg az Úr Miskolcon

Október 7-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház Az ember tragédiáját. Az előadásban Molnár Piroskát, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznőt hallhatja a közönség az úr hangjaként.


Keszég László
, a darab rendezője elárulta, már pályája kezdetén együtt dolgozhatott a művésznővel. – Amikor elgondolkoztam azon, hogy kitől halljuk majd az úr szavát, egyből Molnár Piroska jutott eszembe, aki örömmel fogadta a felkérést. A művésznő fantasztikus hangját nem kell bemutatni senkinek, hiszen filmekből és hangoskönyvekből már jól ismerhetjük. Molnár Piroska úgy nyilatkozott,  mindig öröm számára, ha Keszég Lászlóval dolgozhat, még egy ilyen látszólag „furcsa” munkában is. – Szállóigévé vált mondatokat nem könnyű mondani hiszen a legtöbb embernek már van egy elképzelése arról, hogy hogyan „kell”, vagy hallja valakinek a hangján és azt „szentnek” tekinti. Remélem, az én tolmácsolásomban a rendező kérésének megfelelően fognak hangzani ezek a mondatok, hiszen egyszerűen a saját hangomon kellett megszólaltatnom az Urat – tette hozzá a színművésznő. Arra a kérdésre, hogy hordoz-e valamilyen többletjelentést, hogy női hangon szólalnak meg az Úr szavai, azt válaszolta: miért kellene az Úrnak egy nagyszakállú, kedves vagy szigorú bácsinak lennie!? Lehet Ő valaki, aki figyel bennünket, érdeklődik a sorsunk iránt, tanácsokat ad, és ha tiltásait nem tartjuk be, a megbocsátásra is képes. Mindig további küzdésre és bizalomra ösztönöz minket. Hogy női vagy férfi hangon szól hozzánk, az lényegtelen – hangsúlyozta Molnár Piroska.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés