2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Támadó segítség
royal_magazin_PNG

Támadó segítség

A rendőrök elfogták azt a nőt, aki Ózdon több idős embert rabolt ki, vagy lopott meg.
Rablás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság B. Zoltánné 49 éves helyi lakossal szemben.

A gyanúsított 2016. szeptember 21-én 11 óra körül Ózdon, a Munkás úton kéretlenül és erőszakosan kínálta csomagcipelés címén segítségét egy hazafelé tartó idős asszonynak. A nő végül a földre lökött sértett kezéből kitépte lakáskulcsát, majd bement annak lakásába. Itt értékek után kutatott, de nem talált semmit, majd kifelé jövet fel akarta segíteni áldozatát miközben megpróbálta a nyugdíjas arany gyűrűjét lehúzni.

A 49 éves nő 2016 júliusában és augusztusában több alkalommal is járt egy másik idős néni lakásában. A sértett idős korát kihasználva és a tiltakozás ellenére egyes alkalmakkor készpénzt, ékszereket tulajdonított el több százezer forint értékben. De előfordult olyan eset is, hogy a sértett fiát lopta meg.

A nyomozók 2016. szeptember 22-én azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Zoltánnét.

Az Ózdi Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottal szemben előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásnak ügyészi indítványozására.  

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!