2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Szarvasbőgés és erdei vasút a Hegyközben
royal_magazin_PNG

Szarvasbőgés és erdei vasút a Hegyközben

Ismét szarvasbőgés-hallgató vonatozást szervezett a Hegyközben az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatósága. Csaknem 150-en utaztak szombaton a Pálházi Állami Erdei Vasúton. Akkora volt az érdeklődés, hogy két szerelvényt kellett indítanunk, az egyik négy, a másik pedig három kocsival közlekedett. Elsőként Kemence-pataknál Mihók István az utánkeresésről tartott előadást. Itt különösen a kisgyerekek körében arattak nagy sikert a kutyák, ugyanis vérebet, szálkás szőrű tacskót és vizslát is láthattak a résztvevők. Kőkapun a gímbikáról és a Hegyközről tudhattak meg érdekességeket, de a visszaútra is maradt meglepetés. Kemence-pataknál már egy gímbika teríték várta az utasokat, és egy új vadász avatását is végignézhették. Itt Szemán Jenő, az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezet Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke tartott ismertetőt. Aki jól fülelt, az este folyamán a gímbikák jellegzetes bőgő hangját is hallhatta a távolból – foglalta össze a történeteket Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés