2026. 07. 22. szerda

Magdolna

1 EUR 364 HUF
1 GBP 426 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Márai Kassán
38882

Márai Kassán

Az 1956 és Márai Sándor a magyar irodalomban című könyvtári sorozat keretében a kassai Márai-kultuszról, az ottani színház Márai-előadásairól, a kassai Márai Stúdió alapításáról is szó lesz a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében szeptember 27-én, kedden a délután fél 5-kor kezdődő Márai Kassán című rendezvényen.

A miskolci könyvtár vendége lesz Beke Sándor rendező, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy 1969-ben megalakulhatott Kassán a Thália Színház. Később a színház kisebbik játszóhelye, az elsősorban kísérleti előadások befogadására alkalmas stúdió a város szülötte, Márai Sándor nevét vette fel. (Beke Sándor 1976 és 1978 között a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozott rendezőként.)
A kassai Márai-kultusz bizonyítékai a Beke Sándor által színpadra állított Márai-művek is. A rendező először 1992-ben Komáromban rendezte meg a Kassai polgárokat, majd 2014-ben Kassán is. A ő rendezésében láthatta a kassai közönség – Márai Sándor születésének 110. évfordulója tiszteletére, 2010-ben – A gyertyák csonkig égnek című regény színpadi változatát. A szeptember 27-i miskolci találkozón a két főszereplő: Kelemen Csaba színművész, az egri Gárdonyi Géza Színház tagja és Pólos Árpád kassai színművész eleveníti fel a kassai előadás néhány jelenetét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés