2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lezárt ügyek: rablás ezer forintért
royal_magazin_PNG

Lezárt ügyek: rablás ezer forintért

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy fiatal férfival szemben, aki Miskolcon két fiúra támadt, hogy erőszakkal elvegye azok értékeit.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 17 éves helyi, fiatalkorú fiúval szemben. A gyanúsított 2016. május 12-én 11 óra körül Miskolcon, a Körösi Csoma Sándor úti garázssor mögötti területen egy fiút bántalmazott, majd erőszakkal el akarta venni az értékeit. Az áldozatnál azonban semmi sem volt, ezért a sértett társát fenyegette meg, akitől már majd 1000 forintot el tudott venni. Ezt követően az útonálló távozott a helyszínről.

A sértetti bejelentést követően a rendőrök egy órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 17 éves fiút.

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!