2026. 09. 22. kedd

Móric

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Fiatal kapus a keretben
38774

Fiatal kapus a keretben

Az elmúlt hetekben próbajátékon szerepelt Diósgyőrben az utánpótlás-válogatott Bukrán Erik, aki a mai napon aláírta három évre szóló szerződését a DVTK-val.


Fiatal kapus a keretben

Az 1996-ban született kapus szülővárosában, Pétervásárán kezdte pályafutását, Egerben folytatta, majd a Budapest Honvédhoz került. Ezt követően Angliába igazolt, a Bolton és a Hull City utánpótlásában nevelkedett, utóbbi klubnál nem sokkal 18. születésnapja előtt profi szerződést kapott. Legutóbb a Scarborough United csapatában szerepelt kölcsönben. Az elmúlt napokban próbajátékon vett részt a DVTK-nál.

– Úgy gondolom, hogy Magyarországon a legjobb helyre sikerült igazolnom – mondta el Bukrán Erik. – Most a legfontosabb, hogy minél jobb állapotba kerüljek, és hogy hétről-hétre keményen dolgozzak, a hosszabb távú tervek majd ezt követően kialakulnak.

– Bukrán Erik egyfelől távolról, Angliából, másfelől közelről, a régiónkból érkezett, hiszen heves megyei  – nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Az elmúlt hetekben munkájával meggyőzte az első csapat kapusedzői stábját, Veréb Györgyöt és Szalma Pált arról, hogy érdemes szerződtetni, ezért három évre szóló szerződést írtunk alá vele.

Névjegy

Név: Bukrán Erik
Születési idő: 1996. december 6.
Születési hely: Pétervására
Magasság: 195 cm
Poszt: kapus
Pályafutása

2016 DVTK
2015 Scarborough United (kölcsönben)
2015-2016 Hull City utánpótlás
2015 Bolton utánpótlás
2011-2015 Budapest Honvéd utánpótlás
2009-2011 Egri SE utánpótlás
2003-2009 Pétervására utánpótlás

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Innovatív vízi kalandok
Aki kedveli a vízi sportokat, annak a felfújható eszközök rendkívül széles választékot nyújtanak. Nem csak a hagyományos deszkák érhetők el, hanem eze…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés