Emlékszem, hogy voltak saját számaim…
„Minden tiszteletem azoké a pedagógusoké, akik jól tudnak bánni a gyerekekkel, hogy megtapasztalják: érdemes felfedezni a világot, érdemes odafigyelni a másikra, érdemes elmélyülni dolgokban, érdemes gyakorolni, mert sikerülni fog.
Nálam egyértelmű volt, hogy az éneket szeretem gyakorolni. Nem is tekintettem gyakorlásnak, mert érdekelt. Ami nehéznek tűnt, az számomra egy kihívás volt, és érdekelt, hogy milyen megérezni azt, amikor már könnyű.
A hegedűt, amit tanultam, utáltam gyakorolni, de valójában akkor éreztem magam a legjobban, amikor egyszer csak suttyomban elkezdtem improvizálni. Becsuktam az ajtót, anyukám örült, hogy nyekereg a hegedű – azt hitte, hogy egy darabot gyakorlok -, de közben saját kis dalokat találtam ki. Kicsit sajnálom, hogy abbahagytam a hegedűt, mert ez egy nagyon jó élmény volt, csak nem volt senki, akinek megmutathattam volna. Zongorán még többet improvizáltam, napi rendszerességgel, órákig, és emlékszem, hogy voltak saját számaim – pedig zongorázni nem tanultam, csak teljesen magamtól…”
A teljes beszélgetés itt megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=yV8MDePY8IA
