2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Új lehetőségek a megújuló térben
38613

Új lehetőségek a megújuló térben

Kettős ünnepet ült szombaton Zemplénagárd: a közösség összetartozását erősítő és jelképező Falunap keretében avatták fel a község megújult könyvtárát és közösségi terét.

A Szlovákiával közös ország- és a Tisza által kirajzolt megyehatáron, a hazai Bodrogköz csücskében fekvő település igazán tudja, milyen fontos az összetartozás, hiszen megtapasztalta az elszakítottságot. Határátkelő csak 2006-ban nyílt itt, a folyón ma is komp visz át. Az idei, augusztus 27-ei falunapon viszont nemcsak a falu apraja-nagyja ünnepelt együtt nézőként és fellépőként, de vendégül látták határszomszédjukat, a nagytárkányi népdalkört is.
Ezért is kiemelkedően fontos, hogy a helyi közösség ünnepe, a Falunap keretében avatta fel dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő a megújult könyvtárat. Ez a hely eddig is az egész közösséget szolgálta, méghozzá nemcsak olvasnivalóval, de internetezési, nyomtatási lehetősséggel is. A négyosztályos iskola udvarán álló épületben található könyvtár ugyanis a községi könyvtár feladatait is ellátja. Kiss Attila, a település polgármestere elmondta, berendezését a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán elnyert több mint 1,5 millió forintból újította meg az önkormányzat.
Bereiné Vasas Andrea, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese köszöntőjében kiemelte, a könyvtár talán az utolsó hely a hazai kistelepüléseken, amit egyformán használnak a különböző generációk, és ahol nemcsak a meglévő közösségek dolgozhatnak, de újak is kovácsolódhatnak. Erre most már a zemplénagárdi könyvtár modern tere is alkalmas.
A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer keretében szakmai támogatást nyújtó megyei könyvtár munkatársainak segítségével mostantól a legkisebbeket is kényelmes kis asztal várja székekkel, és persze mesés válogatóláda, a nagyobbaknak külön polcra rakták a kötelező irodalmat, a felnőttek számára pedig a kényelmes folyóirat-olvasó sarok az igazi újdonság.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés