XXI. század… Nyugati civilizáció nyugati társadalma hatalmas változásokon ment keresztül az elmúlt évek alatt. Gondoljunk csak bele, hogy nem is olyan régen még a ló volt az egyetlen leggyorsabb közlekedési eszköz. Aztán a technológiai fejlődések hatására lett vasút, autó, repülő, lettek modern kommunikációs eszközök, életünket megkönnyítő vagy éppen nehezítő kütyük százai… eljutottunk odáig, hogy a modern társadalmunk voltaképpen már posztmodern társadalommá alakult át.
Mindez hogyan is hatott az emberiségre?
Emil Durkheim szerint a társadalmakra jellemző a szolidaritás. Viszont a modern társadalomban az emberek csak közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz, szerződéses viszonyban állnak egymással. Az emberi kapcsolatok során egyre inkább meghatározóvá válik a társadalmi státusz. „ Az egyének a társadalmi kapcsolatok bonyolódásával és a munkamegosztás szintjének folyamatos emelkedésének következtében egyre kevésbé képesek az önálló létre, nem képesek megállni a maguk lábán.” – mindezt már 1893-ban megírta.
Azt hiszem a helyzet azóta tovább romlott… elmondhatjuk, hogy nincsen stabil, százszázalékos életpálya. A mai kor kihívásainak való megfelelés okán nagyon sok energiára, kreativitásra és nem utolsó sorban kitartásra van szükség. Nem véletlenül mondják, hogy „lifelong learning” –élethosszig tartó tanulás.
Mindezeknek az elvárásoknak való megfelelés még egy egészséges embertől is maximális teljesítményt követel és azok, akik nem tudnak ilyen fordulaton pörögni lecsúsznak, eltűnnek és a deviáns viselkedés valamilyen formája testet ölt bennük.
Akkor kérdezem én, mi van azokkal az emberekkel, akik eleve handicap-el indulnak neki az életnek vagy menetközben éri őket hátrány. Látássérült, mozgássérült vagy valamilyen fogyatékosságban szenvednek.
Az előbb azt írtam, hogy egy egészséges embertől is 100 százalékos teljesítményre van szükség, akkor most bátran állíthatom, hogy nekik legalább 110-120-200 százalékot kell letenni az asztalra, bőven az átlag feletti teljesítőképesség szükséges, hogy boldoguljanak az életben.
Egy egészséges embernek a hétköznapi rutin, a napi teendők, önmagában nem vesznek el sok energiát az életükből és indulhatnak is, hogy a maguk társadalmi státuszát alakítsák, formálják. Egy látássérültnek már ezek a napi elfoglaltságok is komoly megoldandó feladatot támasztanak és még hol vagyunk attól, hogy az életben is sikeresek legyenek, pedig önmagában ez is hatalmas teljesítmény. Talán ezért is írtam azt, hogy nekik 110-120 vagy 200 százalékot kell tejesíteniük a nap minden egyes szakában.
Ahhoz, hogy tényleg átérezzük a dolog súlyát csak próbáljuk ki milyen lehet egy hétköznapi reggeli készülődésünket, ügyes-bajos teendőinket bekötött szemmel végezni. Néha még nyitott szemmel is lefejelem az ajtót, felborítok valamit, kiöntöm a kávét, kifordítva veszem fel a zoknit, állandó késésben vagyok, mert nem tudok időben elkészülni…
Kicsit álljunk meg és gondolkodjuk el egy kicsit… nézzünk mélyen magunkba és ha úgy érezzük valami hatalmas megoldhatatlan problémával nézünk szembe akkor képzeljük magunkat egy látássérült ember életébe…
Számos kérdés fogalmazódik meg bennem. Hogy döntik el, hogy milyen ruhát vesznek fel? Hogyan közlekednek? Hogyan fizetik be a csekkeket? Hogyan főznek kávét?- ugye teljesen egyszerű feladatoknak tűnnek és sorolhatnám még a kérdéseimet, de szerintem mindenki megértette.
Olvasom a statisztikákat, hogy a munkanélküliségi ráta 5-6 százalék körül van és rögtön eszembe jut, hogy tudnak munkát találni? –hiszen egy egészséges embernek sem könnyű.
Számomra ezek az emberek a mindennapok hősei közé tartoznak, akik ugyanúgy megállják a helyüket ebben a rohanó társadalmunkban és bármilyen hihetetlen, de Ők mutatnak, mutathatnak nekünk példát.
Bármilyen helyzetbe is hoz minket az élet egyet ne feledjünk, minden helyzetben próbáljunk embernek maradni és úgy cselekedni!
Üveges Péter
