2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » „Már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk”
royal_magazin_PNG

„Már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk”

– Néma olvasással emlékeznek Miskolcon a Kossuth-díjas íróra

Néma olvasással tisztelegnek a nemrég elhunyt Kossuth-díjas író, Esterházy Péter emléke előtt a Miskolci Nemzeti Színház művészei. Augusztus 27-én, szombaton minden érdeklődőt várnak a Szinva-teraszon, aki szeretné leróni tiszteletét a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja előtt.

Az esemény szervezői arra kérik a miskolciakat, hogy üljenek le szombaton a Szinva-teraszon a Miskolci lányok szobor körül, és együtt olvassák némán magukkal hozott Esterházy kötetüket. Harsányi Attila színművész, az esemény ötletgazdája elárulta, nemrég egy konferencián hangzott el az a mondat, hogy már mindent elmondtunk Esterházyról, most az a dolgunk, hogy olvassuk. – Azt gondolom, ez tökéletes mottója lehet a most készülő emlékprogramnak. Hiszen sokkal többen tudnak Esterházyról, mint amennyien valóban olvassák. Most arra kérünk mindenkit, hogy vegyenek le egy Esterházy könyvet a polcukról vagy kölcsönözzenek ki egyet a könyvtárból, és gyűljünk össze szombat délután közösen olvasni ezeket a sorokat – mondta a Miskolci Nemzeti Színház színművésze.

Az emlékezést augusztus 27-én, szombaton tartják 15 órától a Szinva-teraszon, eső esetén a Villanyrendőri buszmegálló fedett részében kerül sor az eseményre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Budapestre figyel Európa
Zajlik a közönségszavazás a Baumit Life Challenge 2026 pályázat épületeire 2026 májusában Budapest ad otthont a Baumit Life Challenge nemzetközi dí…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés