2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Új Tisza-hidat sürget a Jobbik
royal_magazin_PNG

Új Tisza-hidat sürget a Jobbik

A 2014-es országgyűlési választások előtt hatalmas nyilvánosság mellett helyeztek ki súlykorlátozó táblákat Tokaj, Tarcal, Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud településeken azzal a céllal, hogy kiszorítsák a nem kívánatos kamionforgalmat. Mára beigazolódott: a tiltás pusztán kampányfogás volt, hiszen mára a kamion forgalom közel ugyanakkora, mint a választásokat megelőző időszakban. Ezt támasztják alá a Magyar Közút Forgalomirányítási Osztályának adatai is.

A megoldást a sokszor emlegetett, és majd két évtizede húzódó déli elkerülő út és az új Tisza-híd jelentené. 2014 januárjában Mengyi  Roland még azt mondta, hogy 2020-ig megépülhet az Encs és Tiszanagyfalu közötti 39-es főút az új híddal együtt, Szerencsig négysávosítják a 37-est, a további részét pedig megerősítik.

Ugyanakkor egy Tokajban megtartott kerekasztal beszélgetésen a helyi sajtó szerint Posta György tokaji polgármester azt hangsúlyozta, hogy bár szerinte is a 39-es számú főút lenne a megoldás egy új Tisza-híddal, ez viszont nem szerepel a 2020-ig tartó fejlesztési időszak beruházásai között.

Mengyi Roland úgy tűnik ma már azokat is elvarázsolná, akik a térség országgyűlési képviselőjének Facebook-oldalán emlékeztetik korábbi ígéretére, őket ugyanis kitiltották az oldalról.

Ezek után felmerül a kérdés: számíthatnak-e az emberek a képviselői ígéretre?

Horváth Ádám, a Jobbik szerencsi elnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!