2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Paralimpia 2016 – Ráczkó Gitta lesz a zászlóvivő, jóváhagyták a magyar csapat összetételét
royal_magazin_PNG

Paralimpia 2016 – Ráczkó Gitta lesz a zászlóvivő, jóváhagyták a magyar csapat összetételét

(MTI) – A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) pénteki közgyűlésén jóváhagyták a szeptember 7. és 18. között sorra kerülő paralimpián részvevő magyar csapat összetételét: a majdnem véglegesnek tekinthető helyzet szerint 11 sportágban 39 versenyző képviseli az országot Rio de Janeiróban.

A megnyitón a hetedik paralimpiájára készülő úszó, Ráczkó Gitta viszi majd a magyar zászlót.
Szabó László, az MPB elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta, egy-két halvány esélyük van még szabadkártyák révén kvótát szerezni, de ezekben nem igazán reménykednek. A 39-es létszám hattal több, mint a négy évvel ezelőtti, londoni.
A csapatot és a formaruhákat pénteken este, látványos showműsor keretében mutatták be a Várkert Bazárban. A felvonuló kollekciót, amelyben a fehér, a sötétkék és a világosbarna szín dominál, a celeni márkát képviselő Cselényi Eszter álmodta meg, míg a küldöttség sportruházatát a magyar tulajdonú Tisza tervezte és gyártotta. Utóbbiban a hagyományos piros-fehér-zöld mellett a szürke-bordó színkombináció kapott még főszerepet.
Cselényi Eszter elmondta: ez a projekt különösen kedves volt a számára, de egyben nagy kihívás is, mindenki esetében külön szabásmintával dolgoztak, minden sportolóra ráigazították a ruhákat.
A kollekciókat maguk a sportolók, illetve ismert színészek mutatták be a divatbemutatókon látott kifutón.
Szabó László a látványos és szórakoztató műsor végén bejelentette, hogy Rióban a hetedik paralimpiájára készülő úszó, Ráczkó Gitta viszi majd a zászlót az ünnepélyes megnyitón.
„Nagy megtiszteltetés ez a számomra, nagyon örülök, hogy felkértek” – mondta az MTI-nek a kerekesszékes sportoló, akinek az a célja a játékokon, hogy fő számában, 100 méter mellen bejusson a döntőbe.
A XV. paralimpia 54 nap múlva kezdődik Rio de Janeiróban. A magyar csapat eskütételére augusztus 28-án, a Nemzeti Színházban kerül sor.
A magyarok eddig 126 érmet nyertek a paralimpiákon.
A jóváhagyott magyar paralimpiai csapat:
asztalitenisz (6):
Arlóy Zsófia, Berecki Dezső, Csonka András, Major Endre, Pálos Péter, Zborai Gyula
atlétika (5):
Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Csontos Piroska, Kálmán Krisztina, Keresztesi Erika
erőemelés (2):
Sas Sándor, Tunkel Nándor
evezés (1):
Lőrincz Krisztina
judo (2):
Burányi Flóra, Szabó Nikolett
kajak-kenu (4):
Varga Katalin, Váczi Anita, Rozbora András, Suba Róbert
kerekesszékes vívás (5):
Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla, Osváth Richárd
kerekesszékes tenisz (1):
Németh Roland
kerékpársport (1):
Butu Arnold
sportlövészet (2):
Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula
úszás (10):
Adámi Zsanett, Engelhardt Katalin, Illés Fanni, Kézdi Réka, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Ráczkó Gitta, Sors Tamás, Tóth Tamás, Vereczkei Zsolt

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!