2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Pécsről erősít az Aluinvent DVTK
38141

Pécsről erősít az Aluinvent DVTK

A DVTK női kosárlabda csapatánál is dolgoznak a tavalyi Magyar Kupa-győztes csapat megerősítésén. Gorjanácz Ágnes, az Aluinvent DVTK első új igazolása Pécsről érkezik, így szurkolóink is jól ismerhetik, hiszen több alkalommal játszott már ellenünk.

A 22 éves bedobó sokszoros utánpótlás válogatott a negyedik szezonját kezdi a magyar bajnokság első osztályában. Korábban a ceglédieknél meghatározó játékosként számítottak rá két szezonon keresztül, tavaly a PEAC-ban ennél jóval kevesebb időt tölthetett a parketten, így ott nem tudta megmutatni valódi tudását.

– Nagyon örültem a Diósgyőr megkeresésének, ez egy remek lehetőség a számomra, hogy megmutassam, mire vagyok képes – mondta el Gorjanácz Ágnes. – Az Aluinvent DVTK egy nagyszerű csapat szenzációs szurkolótáborral. A döntésemet nagyban befolyásolta, hogy újra játszhatok az Európa Kupában is. Én mindig győzni szeretnék és mindent meg fogok tenni azért, hogy sikeresek legyünk a lányokkal a bajnokságban és nemzetközi szinten is.

– Ági volt az egyik olyan játékos ebben az átigazolási szezonban, akin érezni lehetett, hogy mindenáron a DVTK-ban szeretné folytatni a pályafutását – mondta Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője. –  Bízom benne, hogy a szakmai stábunk ki tudja hozni belőle azt a teljesítményt, ami képességei alapján benne rejlik, és akkor hosszú távon is csapatunk magyar magjának erőssége lehet.

Piros-fehér színekben 15-ös számmal fogják majd látni őt a szurkolók.
Névjegy

Név: Gorjanácz Ágnes
Születési idő: 1994. február 8.
Születési hely: Baja
Magasság: 182 cm
Poszt: bedobó
Pályafutása

2015/2016 PEAC Pécs
2014/2015 Ceglédi EKK
2013/2014 Ceglédi EKK
2012/2013 Bajai NKK    
2011/2012 Bajai NKK
2010/2011 Bajai NKK
2009/2010 Bajai NKK

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Gödöllő, az úszó város
Hiánypótló kezdeményezés színterévé válik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tulajdonában és üzemeltetésében álló Gödöllői Városi és Térségi Usz…

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés