2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Közösségi kóter
38105

Közösségi kóter

A közelmúltban Fiatal Költők Kulturális Követe címet elnyerő művész Közösségi kóter című kisregényét kívánja  színpadra vinni a kolozsvári Horizont Társulat.

A fiatalokból álló színi csoport a regény bizonyos jeleneteit kiragadva próbál olyan életképeket megjeleníteni, amelyek hűen adják vissza az alkotás hangulatvilágát. A társulat a Kulturális Követ elismerés kapcsán figyelt fel Egri László munkásságára, azon belül a regény által képviselt komoly társadalomkritikai jellegzetességekre.

Egri László regénye 2014-ben jelent meg, azóta több irodalmi sikerlistán is az élen végzett. A kritikák pozitív hangvételben nyilatkoztak az írásműről.
A költő 1988-ban Nyírbátorban született, Pócspetriben és Debrecenben is lakott, jelenleg Hajdúszoboszlón él és alkot. Egri László Év Felfedezettje-díjas irodalmár, a Polikróm folyóirat alapító-főszerkesztője, a Cédrus-díj kurátora, a Kortárs Költő Liga elnöke, a Legbefolyásosabb fiatal írók TOP 10-es listájának tagja (2014), több művészeti kiállítás kezdeményezője és résztvevője. Történelmi témákban tudományos kutatásokat végez, több tanulmánya jelent már meg szaklapokban.

FORRÁS: http://www.regiohir.hu/fejer/szinpadra-viszik-egri-laszlo-muvet/

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!