2026. 05. 1. péntek

Fülöp, Jakab

1 EUR 365 HUF
1 GBP 421 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Kisvasúttal Mahócára és a Lilla-barlangba
37588

Kisvasúttal Mahócára és a Lilla-barlangba

A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány vezetőjének Gáspár Jánosnak kezdeményezésére 1995-től rendezik meg a „Kisvasutak napjai” programsorozatot, melynek célja e páratlan közlekedéstörténeti emlékeink megmentése, bemutatása, népszerűsítése.
Csaknem százan vettek részt az ÉSZAKERDŐ Zrt. kisvasútjainak napján, szombaton. Az erdészeti társaság a Pálházi és a Lillafüredi Állami Erdei Vasút közös kisvasúti napja keretében hagyományos „nyárköszöntő” különvonatot indított Mahócára. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadta az utasokat, hiszen napfényes, gyönyörű időben bonyolítottuk le a programot. Több mint húszan használták ki a lehetőséget, és egy sétát tettek barlangász szakvezetéssel – az egyébként nem látogatható – Lilla-barlangban. A fokozottan védett barlangba a Bükki Nemzeti Park együttműködésének köszönhetően juthattak be a látogatók. Külön öröm, hogy most Mahóca volt a végállomás, hiszen 2013-ban – az akkori kisvasúti napon – még csak Ortástetőig tudtak közlekedni a szerelvények. Azóta viszont befejeződött a Mahócáig tartó szakasz újjáépítése is. Érdekesség, hogy ott volt az utasok között családjával együtt Tóth Gábor is, aki nyolc évvel ezelőtt helyszínelőként részt vett a mahócai sínlopás felderítésében. A végállomás környékén számos kikapcsolódási lehetőség várta az érdeklődőket. Bízom abban, hogy senki nem bánta meg, aki szombaton a kisvonatot választotta – mondta Mátrai Imre, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasút üzemigazgatója, a program házigazdája.

Fotó:Kaló Tamás

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés